Háborús bűnösök a menekültek között

Brüsszel/Amszterdam |

<p>A holland hatóságok megállapítása szerint az országban menekültstátusért folyamodók között tavaly 30 olyan bevándorló is volt, akiket háborús bűnök elkövetésével gyanúsítanak - közölte hétfőn Amszterdamban, egy parlamenti vitán Klaas Dijkhoff, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Hollandia menekültügyekben illetékes államtitkára.</p>

A migrációs krízisről folytatott parlamenti vitán elhangzott kérdésre válaszolva elmondta, hogy a 30 közül tízen szíriaiak voltak, a többiek Eritreából, Szudánból, Nigériából, Grúziából és más országokból érkeztek. Tavaly összesen 59 ezren nyújtottak be menedékkérelmet Hollandiában.

A hágai parlamentben azok után került sor az egyre hevesebb indulatokat kiváltó migrációról szóló vitára, hogy a képviselők egy része felszólította a kormányt: kezdje meg azoknak a bevándorlóknak a visszaküldését, akik erőszakkal gyanúsíthatóak, vagy nem tartják be a holland törvényeket.

Dijkhoff emlékeztetett, hogy a szíriaiak visszaküldése nem lehetséges, mert a nemzetközi szerződések nem teszik lehetővé a kitoloncolást olyan országba, ahol fegyveres konfliktus zajlik.

Felmérések szerint a migrációt egyre nagyobb mértékben elutasító közhangulat megnövelte az ellenzékben politizáló, bevándorlás-ellenes Szabadságpárt (PVV) támogatottságát, amely komoly kihívója lehet a kormányzó koalíciónak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?