Gyurcsányt meneszthetik

Budapest. Medgyessy Péter augusztus végén alakítja ki a kormányzati struktúrával kapcsolatos elgondolásait. Ezt a tegnapi kormányfői közlemény tartalmazza. Előzőleg a Népszabadság azt írta, a kormányfő azt tervezi, hogy felmenti hivatalából Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminisztert.

Budapest. Medgyessy Péter augusztus végén alakítja ki a kormányzati struktúrával kapcsolatos elgondolásait. Ezt a tegnapi kormányfői közlemény tartalmazza. Előzőleg a Népszabadság azt írta, a kormányfő azt tervezi, hogy felmenti hivatalából Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminisztert. „Medgyessy Péter az eddigi politikai államtitkárt, a szocialista párt elnökségi tagját, Mesterházy Attilát szeretné megbízni a feladattal (...) bennfentesek már régóta úgy vélték, a kormányfő egyre inkább vetélytársat lát a 43 éves politikusban” – írta a lap. A cikk szerint „politikusi körökben az a legtöbbször hangoztatott vád a miniszter ellen, hogy keveset törődik a tárcával, annál többet saját imázsépítésével – szívesen fejti ki nézeteit nagy nemzeti kérdésekről vagy éppen a szociáldemokrácia jövőjéről, de nem áldoz elég időt az apró munkára. Gyakori vidéki útjain Gyurcsány soha nem mulasztotta el, hogy találkozzon a helyi szocialista politikusokkal, s a beszélgetéseken – állítólag – nem rejtette véka alá a kormányzással kapcsolatos kritikai észrevételeit sem.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?