Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára részvétét fejezte ki II. Erzsébet királynő halála miatt

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Dobrev Klára, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményeikben fejezték ki részvétüket II. Erzsébet királynő, az Egyesült Királyság uralkodójának halála miatt.

Gyurcsány Ferenc azt írta, hogy II. Erzsébet brit királynő a történelmi pillanat korszakos uralkodója volt, akit „nagyon messziről, innen egy másiknak tűnő világból” becsült.

Hozzátette: az általa vezetett Brit Birodalom omlott össze az ő uralkodása alatt, ő meg vezette országát egy új világba, – mint fogalmazott – „megrendítően alázatosan, mégis magabiztosan”. „Isten óvja a Királynőt! Óvja! Nemzetével együtt gyászolunk” – zárta sorait.

Dobrev Klára azt közölte, hogy II. Erzsébet uralkodása alatt a (brit) birodalomból ország lett. „De egy büszke, erős, sikeres ország. A világ egyik legerősebb, legsikeresebb országa” – fogalmazott.

II. Erzsébet nem engedett a gyűlöletnek és nem hagyta, hogy a dicső múlt feletti kesergés feleméssze a jövőt. Nélküle nem biztos, hogy sikerült volna. Nyugodjon békében! – írta Dobrev Klára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?