Gyorsított eljárással engedélyeztetik a mutációk ellen kifejlesztett oltásokat

koronavírus-vakcina

Gyorsított eljárással engedélyeztetik majd az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes mutációi ellen kifejlesztett oltásokat az Európai Unióban – mondta az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa egy vasárnapi lapinterjúban.

Sztella Kiriakídisz az Augsburger Allgemeine című német lapnak elmondta: a brüsszeli bizottság úgy döntött, hogy nem kell az engedélyeztetési eljárás valamennyi szakaszát lefolytatni a már forgalmazott vakcinák továbbfejlesztett változatainál.

Az új megoldás révén a biztonsági követelmények nem változnak, mégis gyorsabban lehet majd a mutációk elleni védekezésre szolgáló oltóanyaghoz jutni.

A vakcinák mellett a SARS-CoV-2 okozta betegséget (Covid-19) gyógyító szerek engedélyezési eljárását is felgyorsítják – mondta az egészségügyi biztos. Még nem lehet tudni pontosan, hogy mikorra lesz elegendő ilyen gyógyszer az EU-ban, de Brüsszel kiemelten kezeli az ügyet – tette hozzá Sztella Kiriakídisz.

Elmondta, hogy az eddig engedélyezett három oltóanyagból az első negyedév végéig 100 millió adag áll a tagországok rendelkezésére, a második negyedév végéig 300 millió adag, szeptember végéig pedig már 700 millió adag oltást lehet beadni. Így a teljes EU-s lakosság több mint 70 százalékának lehet biztosítani a védettséget. Az oltóanyag-mennyiség tovább növekedhet, ha bevezetik a gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó amerikai Johnson and Johnson-csoport vakcináját is.

Tíz hónappal ezelőtt nem hitte senki, hogy ennyire gyorsan sikerül biztonságos és hatékony oltóanyagokat kifejleszteni, ezért nem lehet azt mondani, hogy a vakcinabeszerzést a tagországok képviseletében intéző Európai Bizottság „csakis hibákat követett el” – mondta a máltai kereszténydemokrata politikus az Augsburger Allgemeine hírportálján közölt interjúban.

„Az EU nélkül nem jutottak volna vakcinához mind a 27 tagország polgárai a hazájuk nagyságától és gazdasági erejétől függetlenül” – tette hozzá Sztella Kiriakídisz hangsúlyozva, hogy "az európai oltási stratégia sikeres".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?