Gyorsan meghalnak az orosz mozgósított katonák, néhányan 10 napon belül

dc

Sokan felszerelés és képzés nélkül kerülnek a frontra. 

A Moscow Times egy szentpétervári ügyvéd Andrej Nyikiforov esetéről számolt be, akit négy nappal Putyin bejelentése után vittek el katonának. Kevesebb mint két hét múlva Nyikiforov lett az első mobilizált katona, aki a háborúban életét vesztette. 

A halálhírek azonban messzi szibériai falvak lakóit és moszkvai volt hivatalnokokat is érintenek. 

Október 8-án egy 32, 40 és 42 éves szibériai férfi halt meg pontosan 10 nappal a besorozásuk után. A hatóságok később további 5 mozgósított katona halálát erősítették meg, akik a Korkino régióból származtak. 

A mobilizált katonák halála a közösségi médián is felháborodást keltett, sokan azt kérdezték, hogy miért kerültek a frontra képzés nélkül? Még a Kremlhez hűek is aggodalmukat fejezték ki a kiképzések elmaradása miatt. 

A már halott mobilizált katonák száma sokkal magasabb lehet, mint arról a hadsereg beszámol. A híreket sokszor csak hetekkel azután közlik a családokkal, hogy a hozzátartozójuk elhunyt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?