Gyors egymásutánban ismerik el Dél-Szudánt a külföldi államok

<p>Alig nyilvánította ki szombaton a függetlenségét a világ legfiatalabb állama, más országok sűrű egymásutánban siettek elismerni Dél-Szudánt.</p>

Még az önállóság deklarálása előtti napon, pénteken biztosította elismeréséről az új országot Szudán - amelyből Dél-Szudán kivált -, illetve közvetlenül a proklamáció előtt, már szombaton Egyiptom.
Barack Obama amerikai elnök közleményben jelentette be, hogy hazája hivatalosan elismeri a világ legfiatalabb országát, megállapítva, hogy nemzedékek harcoltak több mint ötven éven át azért, hogy kivívják ezt a napot.
Nagy-Britannia nevében David Cameron miniszterelnök közölte, hogy országa hivatalos elismerésben részesíti Dél-Szudánt, s hogy büszke arra: ezt az elsők között teheti meg.
Franciaország nevében Nicolas Sarkozy elnök tette a bejelentést az elismerésről és arról, hogy hazája az államok közösségében üdvözli Dél-Szudánt. Az elnöki hivatal közleménye felajánlotta egyszersmind a nagykövetek cseréjét a két ország között.
Az Európai Unió és tagállamai együttesen biztosították Dél-Szudánt az elismerésről és üdvözölték Szudánt, amiért az elismerte az új szomszédos országot. Az EU emlékeztetett arra, hogy nem szűnt meg támogatni a 2005. január 9-i békemegállapodást Szudán két fele között, egyúttal partnerséget ajánlott Dél-Szudánnak.
John Baird kanadai külügyminiszter is csatlakozott a Dél-Szudánt elismerő személyiségek sorához, közleményében üdvözölve az országot "a nemzetek közösségébe érkezése alkalmából", illetve diplomáciai kapcsolatokat ígérve Jubának.
Líbia ugyancsak hivatalos elismerésben részesítette Dél-Szudánt, amint azt a JANA líbiai hírügynökség jelentette.
Angela Merkel német kancellár hazája nevében szintén elismerte a világ legfiatalabb államát, közleményében megállapítva, hogy "az öröm és nagy reménység napja" a proklamációé Dél-Szudán lakossága számára.
Üdvözölte az újonnan önálló államot Jacob Zuma dél-afrikai elnök, aki szerint "minden afrikai, Fokvárostól Kairóig büszke Dél-Szudán függetlenségére". Dél-Afrika tevékeny részese volt annak a diplomáciai folyamatnak, amely elvezetett a jubai függetlenséghez.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök, mint a Kreml tudatta, gratuláló táviratot küldött Salva Kiir dél-szudáni államfőnek nyomban azután, hogy az afrikai ország kinyilvánította függetlenségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?