Jakarta/Canberra/Washington. Egybehangzóan az a politikusok, titkosszolgálatok és a nemzetközi sajtó véleménye, hogy az al-Kaida áll a múlt szombaton, az indonéziai Bali szigetén elkövetett merénylet hátterében, amely 190 halálos áldozatot és több mint 300 sérültet követelt.
Gyanúsított: az al-Kaida
Az indonéz hatóságok a merénylet egyik feltételezett elkövetőjének nyomában vannak – közölte tegnap Dai Bachtiar rendőrfőkapitány. Több szálon indult el a nyomozás, megvizsgálják a tettes vagy tettesek lehetséges kapcsolatait a helyi szélsőséges szervezetekkel és az al-Kaidával. A robbantás helyszínén egy M. S. monogrammal jelölt indonéz férfi személyi igazolványát találták meg, jelenleg a legnagyobb erőket az ő felkutatására összpontosítják. Egyik bejelentett lakóhelyén sem találták, s most a családtagjainak kihallgatása zajlik. „A Bali szigeti szórakozóhely ellen végrehajtott támadásban TNT-t és C-4 típusú katonai robbanóanyagot használtak a merénylők, ugyanolyan elegyet, mint a 2000-ben a Fülöp-szigetek jakartai nagykövetsége elleni robbantásban” – közölte Szaleh Szaaf nyomozó, a rendőrség szóvivője. Elmondta azt is, hogy két kulcsfontosságú szemtanújuk van, s a tőlük nyert információk döntően befolyásolhatják a nyomozás kimenetelét. Lapértesülések szerint egyikük a felrobbantott diszkó biztonsági őre, akit jelenleg kórházban ápolnak, és aki állítólag egy kocsit látott leparkolni a szórakozóhely előtt a gyilkos erejű robbanás előtt.
Az ausztrál kormány indítványozza az ENSZ-nél, hogy a Dzsemáa Iszlámija (JI) indonéz szélsőséges muzulmán csoportot vegyék fel a terrorista szervezetek feketelistájára.
Egyébként a szakértőket nem érték váratlanul a bali robbantások. Andrew Tan, aki a szingapúri védelmi és stratégiai tanulmányok intézetének munkatársa, azt mondta, az a legnagyobb meglepetés, hogy mindez nem sokkal korábban következett be. Ő is azon a véleményen van, hogy a támadás a JI számlájára írandó, amely kapcsolatban áll az al-Kaidával. Már tavaly decemberben is voltak utalások a térségben várható terrortámadásokra, Szingapúrban a JI több aktivistáját is őrizetbe vették. Vallomásaikból kitűnt, hogy a Dzsemáa Iszlámija nyugati turisták ellen tervez támadásokat. Tan rámutatott, hogy személyes kapcsolat is van a JI és az al-Kaida között: a JI magas rangú tagjai egyszersmind az al-Kaida aktivistái is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.