Grad-rakéták csapódtak be egy kelet-ukrajnai városban

Kijev |

<p>A nehézfegyverek közé tartozó Grad rakéta-sorozatvetővel lőtték szerdán az Oroszország által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok a Luhanszktól mintegy 80 kilométerre nyugatra fekvő Popaszna városát - közölte Heorhij Tuka, a megye kormányzója.</p>

Az ukrán államfő által kinevezett vezető tájékoztatása szerint három rakéta csapódott be közvetlenül a városban. Áldozatokról, károkról egyelőre nem érkezett hír. 

A kijevi hadműveleti parancsnokság jelentése alapján kedd este több mint hússzor sértették meg a tűzszünetet a szakadárok. A korábban jó ideig nyugodt Luhanszk megyei, illetve a dél-donyecki Mariupol körzetében ismét támadták az ukrán fegyveres erők állásait. A hét elejétől legalább egy tucatszor nyitottak tüzet a szeparatisták nehéztüzérségi fegyverekkel, amelyek a minszki megállapodások alapján nem lehetnének a frontvonal 30 kilométer széles övezetében.  

Az Azovi-tenger partján fekvő Mariupoltól 25 kilométerre keletre, az úgynevezett szürke zónában kedden egy körülbelül száz fős szakadár csapat harckocsikon és egyéb páncélozott járműveken bevonult Kominternove faluba. A kijevi parancsnokság szerint a szakadárok támadást akarnak kiprovokálni az ukrán katonákból, akik arra kaptak parancsot, hogy ne kezdeményezzenek harci tevékenységet, és amennyire csak lehet, kerüljék el a helyzet kiéleződését. 

Andrij Bileckij, a mariupoli térségben szolgáló, nemzeti gárdista Azov alakulat parancsnoka szerdán egy tévéinterjúban azt mondta, hogy a donyecki szakadárok 10-15 páncélossal vannak bent a faluban és tüzérségi fegyvereket is vittek a településre. Szavai szerint előretolt állást építenek betonszerkezetekből, és aláaknázzák a környező utakat. Óriási hibának nevezte azt, hogy a fegyveres erők védelem nélkül hagyták a települést, amelyet korábban az Azov tartott ellenőrzés alatt, de nemrég kivonták a csapatot onnan. Bírálta a hadvezetést, amiért szerinte harc nélkül hagyja, hogy a falu a szakadárok kezébe kerüljön.

Kedden a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoport Minszkben megállapodott a szakadárokkal arról, hogy aznap éjféltől újabb tűzszünet lép életbe. Ezt a Kijevet képviselő Leonyid Kucsma volt ukrán elnök sajtótitkára adta hírül a Facebook-on. Szerdán a szakadár Donyecki Népköztársaság "védelmi minisztériuma" megerősítette a fegyvernyugvásról szóló egyezség létrejöttét, és közölte, hogy készek tartani magukat hozzá.

Andrij Liszenko, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője szerdán arról tájékoztatott, hogy az elmúlt egy nap alatt két ukrán katona sebesült meg a harcok övezetében. Velük együtt a héten négy katona szenvedett sérüléseket, haláleset viszont nem történt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?