<p>Két év haladékot kér Görögország pénzügyeinek rendbetételére, de elkötelezett a mentőcsomag fejében kitűzött gazdasági célok teljesítése mellett és az eurózóna tagja kíván maradni - jelentette be pénteken Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök az athéni parlamentben.</p>
Görögország két év haladékot kér hitelezőitől
Athén |
A görög miniszterelnök a kormány következő négy évre vonatkozó gazdasági terveit ismertette a törvényhozásban. Azt ígérte, talpra állítja a recesszióban lévő gazdaságot, felgyorsítja a privatizációt és végrehajtja a szükséges reformokat.
Antonisz Szamarasz beszéde elején bejelentette, biztosítani akarja országa helyét az eurózónában, dacolva azokkal, akik megpróbálják ezt meghiúsítani. Elismerte azonban, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által diktált hiánycsökkentő programot gyakorlatilag nem sikerült teljesíteni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.