<p>Hétfő reggel megszületett a megállapodás az előző délután megkezdődött brüsszeli euróövezeti csúcstalálkozón a görög adósságválság megoldására - Donald Tusk, az euóövezeti - egyben az uniós - állam-, illetve kormányfők testületének elnöke azt közölte a Twitteren: "egybehangzó megállapodás született".</p>
Görög adósság: megszületett a megállapodás
Brüsszel |
Maratoni, 17 órán át tartó tárgyalások után hétfő reggel Brüsszelben megszületett a megállapodás az európai hitelezők és az athéni kormány között a Görögországnak nyújtandó újabb, immár harmadik pénzügyi mentőcsomag feltételeiről. Ezt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke jelentette be az euróövezeti országok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után. A megállapodást legkésőbb szerdán meg kell szavaznia a görög parlamentnek. Ezután Görögország megkezdheti a tárgyalásokat a három évre szóló, a számítások szerint mintegy 80 milliárd eurós pénzügyi támogatásról, amelyet az Európai Stabilitási Alap (ESM) keretéből folyósítanak majd a mediterrán országnak. Ha nem jött volna létre az egyezség, akkor megfigyelők szerint Görögországnak szinte biztosan távoznia kellett volna az eurózónából. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sajtótájékoztatón leszögezte: nincs "Grexit", Görögország nem távozik az euróövezetből. Donald Tusk kiemelte: Görögországnak szigorú feltételeket kell teljesítenie a megállapodás értelmében, de a döntés "esélyt nyújt Görögországnak arra, hogy európai partnerei segítségével rendeződjön a helyzete". Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója úgy vélekedett: a megállapodás a helyes lépés a bizalom újraépítése felé, de hozzátette: ezt még sok további lépésnek kell követnie. Angela Merkel német kancellár kiemelte, hogy a görög parlamentnek július 15-ig meg kell szavaznia a megállapodást. Kijelentette: miután a hitelezők elvégzik a most tett görög vállalások teljesítésének első felülvizsgálatát, az euróövezeti pénzügyminiszterek szükség esetén hosszabb futamidőt állapíthatnak meg a görög tartozásokra. Francois Hollande francia elnök szintén a hitelek futamidejének meghosszabbítási lehetőségét emelte ki, mint a terhek elviselhetőbbé tételének lehetséges eszközét. Úgy vélte: az, hogy Görögország az eurózóna tagja maradhat, nem csupán a görögöknek, hanem egész Európának az érdeke. Szavai szerint Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnöktől "bátor választás" volt, amikor igent mondott a korábban beígérteknél is messzebbmenő reformkövetelésekre. "Vállaltuk a döntés felelősségét azért, hogy elkerüljük a legkegyetlenebb kimenetelt" - fogalmazott Ciprasz miniszterelnök. "A méltóság üzenetét továbbítottuk egész Európának" - mondta a radikális baloldali Sziriza párt vezetője. Hangsúlyozta: a piacok meg fogják érteni, hogy lekerült a napirendről a "Grexit", vagyis Görögország távozása az eurózónából. Athén a megállapodásban vállalta, hogy egy külön privatizációs alapban letétbe helyez nagyjából 50 milliárd euró értékű állami vagyont, és az ezek eladásából befolyó bevételekből csökkenti az államadósságot. Ezenkívül a megállapodás szerint a görög parlamentnek szerdáig el kell fogadnia az alábbi döntéseket: a forgalmi adózás egyszerűsítése, az adóalap kiszélesítése, a nyugdíjkorhatár felemelése, a statisztikai hivatal függetlenségének szavatolása, a költségvetési kiadások automatikus csökkentését szolgáló mechanizmus bevezetése. Emellett Görögország feladata még a polgári peres eljárási törvény módosítása, az uniós bankszanálási irányelv maradéktalan átvétele, az energiahálózat privatizációja, a nem teljesítő hitelek ügyének rendezése, az állami vagyonkezelő függetlenségének biztosítása, a közigazgatás politikamentesítése és az, hogy tegye lehetővé a korábban trojkának nevezett intézmények (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF) visszatérését Athénba. A megállapodást alapvetően kedvezően fogadták a piacok. Az európai tőzsdéken élénk volt a vásárlási kedv; a nap közepén a londoni FTSE-100 index 0,70 százalékos, a frankfurti DAX csaknem 1,4 százalékos, Párizsban a CAC-40 mutató 1,85 százalékos pluszban volt. A görög mentőcsomag feltételeiről szóló megállapodás megkötésével közelebb került az amerikai alapkamat-emelés - elemzők ezzel magyarázták, hogy a kezdeti erősödés után miért gyengült az euró árfolyama hétfő délelőtt a dollárral szemben a bankközi kereskedésben. A hétfő reggeli megállapodás hírére a közös európai pénz dollárral szembeni árfolyamát 9 óra előtt két perccel egy hajszál választotta el az 1,12-es szinttől, de alig több mint egy órán belül 1,1060 dollárig gyengült. Az egyezséggel elhárult egy bizonytalanság, amely óvatosságra intette az amerikai jegybankrendszer (Fed) döntéshozóit azzal kapcsolatban, mikorra időzítsék a kamatemelési ciklus megkezdését - magyarázta Ian Gunner, az Altana devizabefektetési alap londoni portfoliómenedzsere. Ez pedig - egy esetleges szeptemberi kamatemelés reménye - erősíti a dollárt - tette hozzá. A forint erősödött a főbb devizákkal szemben; az eurót dél körül 310,32 forinton jegyezték a kora reggeli 312,60 forint után. Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztettek: kérdéses, hogy Ciprasz kormányfőnek sikerül-e biztosítania a parlamenti többséget a megállapodás elfogadásához. Sztatisz Kalivasz görög politológus, az amerikai Yale egyetem oktatója szerint Ciprasznak ellenzéki képviselők szavazataival sikerülhet keresztülvinnie a görög törvényhozáson a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodást. Londoni elemzők szerint a megállapodás ellenére az eddigi fejlemények súlyos károkat okoztak az euróövezet megítélésében, és továbbra sem vehető biztosra, hogy sikerül elkerülni a Grexitet, vagyis Görögország kényszerű távozását az euróövezetből. Közben nagy népszerűségnek örvend a Twitter közösségi oldalon a #ThisIsACoup (Ez egy puccs) címke (hashtag). Az ez alatt megjelent üzenetek szerint puccsal, Görögország pénzügyi szuverenitásának a megfosztásával egyenértékű, hogy az európai hitelezők ennyire szigorú feltételekhez kötötték a földközi-tengeri országot kisegítő újabb pénzügyi mentőcsomag odaítélését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.