Görbe tükör

Az alkotást Rem Koolhaas nemzetközi hírű építész jegyzi, a szervezésben saját cége, az OMA (Office for Metropolitan Architecture) és a brit The Foreign Policy Centre vett részt. A fotókat, más képrögzítési formákat és írott szövegeket is felhasználó paraván címe szerint Európa képét ígéri.

Sajtóhíradásokból már ismert, hogy a Magyarországról szóló fejezet hősei Cicciolina, Anettka és Kulcsár Attila; Orbán Viktor mint szomszédaival és Európával kötözködő politikus; Medgyessy Péter, a D-209-es. Kapunk még magyaros káromkodást, Rubik-kockát, Gábor Zsazsát és egy hibás grafikont arról, milyen választási eredmények születtek 1998-ban.

A kiállításról szóló beszámolók is bejárták a magyar sajtót. Bár a külügy formálisan nem foglalt állást az ügyben, mind Gottfried Péter integrációs államtitkár, mind pedig Magyarország európai uniós nagykövete kifejezte holland partnerének a fenntartásait. A külügy elsősorban a ténybeli tévedések korrigálást kérte, miután a szervezők világossá tették álláspontjukat: bár az ország beállítása vitatható, mégsem változtatható meg, mivel a művészi szabadság elve védi. A szóvivő szerint „a kiállítás célja az volt, hogy provokáljanak”. Na ez sikerült..

A művész és saját irodája mögött azonban felsejlik egy másik cég is, amelynek bemutatása talán sok tekintetben eligazítja a tágabb összefüggések iránt érdeklődőt. A The Foreign Policy Centre (Külpolitikai Központ) brit székhelyű, európai színtéren tevékenykedő „think tank“ (agytröszt, politikai háttérintézet) következetesen az euroatlanti baloldali értelmiség tipikus témáit szólaltatja meg.

A kiállítás felelőse, Martyna Ridman szerint a kiállítás célja az volt, hogy egy új Európa-kép lehetőségét teremtse meg. Sajnálná, hogyha a kiállítás anyaga bárkit sértene, ez nem állt szándékukban. Arra a kérdésre, hogy vajon miért nem maradtak a puszta történeti hitelességnél, Martyna Ridman azt felelte, hogy ez nagyobb szabadságot biztosított a művésznek.

Sokak szerint a művészi szabadságra való hivatkozás legalábbis sántít. A politikailag megrendelt, ráadásul politikai témát feldolgozó művészet esetében nagyon is könnyen adódnak politikailag tisztázandó vonatkozások. Főként, ha az alkotócsoport egyik intézményes tagjának politikai elkötelezettsége nyilvánvaló. A művészetnek sajátos nyelve van, melynek lényege az értelem elhomályosítása vagy akár megsokszorozása is. Ezért nem vonható felelősségre, ha nem ragaszkodik Európa valamely ideálisan igaz képéhez. S persze az sem vitatható, hogy a művészetnek joga van politizálni, s arra is, hogy megformálja saját Európa-képét. Ám ha az unió égisze alatt zajlik a rendezvény, akkor felvethető a rendezői felelősség kérdése: biztos-e, hogy a művészi kifejezésforma volt a legalkalmasabb médium a probléma tálalására...

A kiállítás internetes felvezető szövege szerint az esemény célja a kontinens kihasználatlan vizuális lehetőségeire, Európa „ikonográfiai deficitjére“ felhívni a figyelmet, és így kapcsolódik az Európa kommunikálása című projektumhoz, melynek kérdését az Európa-ügyi miniszterek október 5-i informális találkozója is érintette. (Heti Válasz)

Rem Koolhaas holland tervező a posztmodern építészet egyik állócsillaga. Bár kritikusai szerint az építész inkább elmélkedni tud meggyőzően a társadalom és az építészet kapcsolatrendszeréről, elsősorban a metropoliszok világáról, semmint épületei lennének meggyőzőek, ám megítélése így is igen kedvező a nyugati világban. 1978-as Delirius New York című könyvében dekonstruktivista elméleteket fejteget. A Pritzker-díjas alkotó olyan épületek terveit jegyzi még, mint a chicagói Illinois Institute of Technology, a berlini holland nagykövetség vagy a Rotterdami Kunsthal.