„Globális uszítónak” nevezte az iráni elnök Trumpot

Haszan Róháni
Teherán |

„Globális uszítónak” nevezte szombaton Haszan Róháni iráni elnök Donald Trump amerikai elnököt, aki szerinte hivatali ideje alatt a világ több régiójában is csak rontott a helyzeten.

Több válság van ma, mint Trump elnöksége előtt. Az utóbbi két évben ő és az amerikai kormányzat világszerte csak nyugtalanságot szított – vélekedett Róháni a délkelet-iráni Záhedán városban elmondott beszédében. Nemcsak Iránban, hanem Irakban, Szíriában, Libanonban, Afganisztánban és mindenhol csak bajt okozott.

Az Egyesült Államok azzal vádolja Iránt, hogy destabilizálja a Közel-Keletet és terrorszervezeteket támogat. A két ország viszonya különösen feszültté vált azóta, hogy Washington 2018 májusában felmondta a 2015-ben Bécsben kötött többhatalmi atomalkut. Idén január elején az Egyesült Államok célzott támadás során megölte Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, majd erre reagálva az iráni hadsereg csapásokat mért olyan iraki bázisokra, ahol amerikai katonák is szolgálnak.

Róháni hangsúlyozta, hogy Irán már bebizonyította, nemcsak az ellenállásra, hanem diplomáciai kezdeményezésekre is készen áll. Teherán azonban cserébe elvárja az országa és népe iránti tiszteletet – tette hozzá az iráni elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?