Giorgia Meloni: Olaszország nem hagy fel Ukrajna támogatásával

meloni k

Olaszország soha nem hagy fel Ukrajna támogatásával – szögezte le Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a Cernobbióban megrendezett Ambrosetti fórumon szombaton mondott beszédében.

Hangsúlyozta, hogy Ukrajna támogatása az Oroszország által indított háborúban nemcsak erkölcsileg helyes, hanem nemzeti érdeket is szolgál, mivel a megóvását célozza azoknak a szabályoknak, amelyek egy ország nemzeti integritását védik. "Ez egy olyan döntés, amely nem fog megváltozni" - szögezte le, hozzátéve, hogy Az olasz kormányfő hangsúlyozta, hogy Kínának és Indiának is szerepet kell vállalnia a háború lezárására tett nemzetközi erőfeszítésekben. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna semmiképpen sem hagyható ki a béketeremtés folyamatából. Szerinte az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás lehetővé tette, hogy majdan béketárgyalások kezdődjenek Kijev és Moszkva között. Leszögezte, hogy amíg Oroszország folytatja offenzíváját, addig nem ül tárgyalóasztalhoz, ezért patthelyzetet kell teremteni - vélekedett Meloni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a fórumon felszólalva azt mondta: Ukrajnának szövetségesei teljes támogatására van szüksége ahhoz, hogy erős pozícióba kerüljön az esetleges jövőbeni béketárgyalásokon Oroszországgal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?