Giorgia Meloni olasz kormányfővel tárgyalt Rómában Orbán Viktor

meloni orban

Giorgia Meloni olasz kormányfő hivatalában fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt szerda délután – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár Rómából.

Giorgia Meloni gratulált Orbán Viktornak Magyarország sikeres uniós elnökségéhez, különös tekintettel a versenyképességről szóló budapesti nyilatkozat elfogadására, valamint az albán csatlakozási tárgyalások megnyitására. Kiemelte azt is, hogy a magyar elnökség alatt sikerült áttörést elérni a bolgár és román schengeni csatlakozás ügyében.

A két miniszterelnök megerősítette elkötelezettségét a magyar-olasz kétoldalú partnerség további elmélyítése mellett. A kereskedelmi kapcsolatokról elégedetten állapították meg, hogy a forgalom értéke 2023-ban elérte a 14 milliárd eurót. A beruházások és a kereskedelem terén további előrelépésre van lehetőség, különösen az infrastruktúra és az energiaágazatban – hangzott el a találkozón.

A két kormányfő megállapodott abban, hogy intenzívebbé teszik a politikai párbeszédet, és a legfontosabb nemzetközi kérdésekben folytatják a koordinációs munkát; elsősorban a közel-keleti helyzetet vitatták meg, valamint az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog elvein alapuló igazságos és tartós ukrajnai békét, illetőleg az újjáépítés iránti elkötelezettségüket, előre tekintve a következő Ukrajna helyreállítási konferenciára, amelynek Olaszország ad otthont 2025 júliusában.

Orbán Viktor és Giorgia Meloni megállapította: országaink együttműködése kiváló a biztonsági és védelmi területen a NATO keretein belül, különös tekintettel a magyar vezetésű többnemzetiségű zászlóaljban való olasz részvételre, 260 katonával. Megegyeztek, hogy továbbra is támogatják a Nyugat-Balkán stabilizálását célzó NATO- és EU-kezdeményezéseket, és határozottan kiállnak a térség országainak integrációjáért.

A találkozó alkalmat adott az illegális migráció problémájának megvitatására is – mondta Havasi Bertalan. A két kormányfő felszólított a fokozott együttműködésre a származási és tranzitországokkal, az elvándorlást kiváltó okok kezelésére, valamint az emberkereskedelem és -csempészet elleni küzdelemre az emberéletek elvesztésének megelőzéséért. Egyetértettek abban, hogy sürgősen frissíteni kell a jogi kereteket az Európai Unióból történő visszatérések megkönnyítése és felgyorsítása érdekében, különös tekintettel a biztonságos származási ország fogalmának tisztázására, megerősítésére. Megállapították: az uniós és a nemzetközi joggal összhangban új módszereket kell feltárni az illegális migráció megelőzésére és leküzdésére, az Olaszország-Albánia megállapodás által megnyitott úton haladva – ismertette a sajtófőnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?