Donald Trump amerikai elnök szombaton Oszakában megerősítette a Hszinhua kínai állami hírügynökség korábbi értesülését, és elmondta, hogy nem emeli a kínai importáruk vámját, amíg zajlanak az újrakezdett kereskedelmi tárgyalások a felek között.
G20: Trump feloldja a Huawei elleni szankciókat
Trump szerint onnan folytatják a megbeszéléseket, ahol korábban abbahagyták. Hozzátette: Kína megígérte, hogy több amerikai mezőgazdasági terméket vásárol.
Az amerikai elnök a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport oszakai csúcstalálkozóján egyezett meg Hszi Csin-ping kínai államfővel a kereskedelmi tárgyalások újraindításáról egy nyolcvanperces megbeszélés során.
Trump egyúttal jelezte: Huawei kínai telekommunikációs óriáscég amerikai beszállítói folytathatják majd tevékenységüket, illetve eladhatják a vállalat termékeit az Egyesült Államokban. Az elnök szerint a kereskedelmi minisztérium illetékesei a jövő héten megvitatják, hogy lekerül-e a Huawei a feketelistáról.
"Üdvözöljük Trump döntését" - mondta Van Hsziao-long, a kínai külügyminisztérium egyik munkatársa riportereknek Oszakában.
Kína és az Egyesült Államok viszonya megromlott az elmúlt évben a kettejük között dúló elkeseredett kereskedelmi háború miatt, amely sokat ártott mindkét ország gazdasági növekedésének, és fokozta a világpiac bizonytalanságát. Trump az amerikai-kínai kereskedelmi mérleg egyenlőtlenségeit kifogásolva jelentős vámokat vetett ki a Kínából érkező importcikkek csaknem felére, és erre Peking ellenvámokkal válaszolt. A felek kereskedelmi tárgyalásokon próbálták rendezni nézeteltéréseiket, amelyek azonban zátonyra futottak. Az amerikai elnök a tárgyalások megrekedése után májusban kilátásba helyezte, hogy a maradék 325 milliárd dollárnyi kínai árut is büntetővámokkal sújtja.
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva kizárta a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből, az kereskedelmi minisztérium pedig május közepén ráadásul feltette a Huaweit és 68 leányvállalatát a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek, és az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.
Az amerikai elnök Oszakából Szöulba utazik szombaton, hogy az észak-koreai nukleáris kérdésről tárgyaljon Mun Dzse In dél-koreai államfővel. Trump tavaly Szingapúrban megegyezett Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel a Koreai-félsziget atommentesítésről, de nem rögzítették annak menetrendjét. Ez lett volna a célja a két politikus második, hanoi csúcstalálkozójának, amely azonban eredménytelenül, a vártnál gyorsabban ért véget.
Trump szombaton hirtelen ötlettől vezérelve felvetette, hogy egy kézfogás erejéig találkozna Kimmel a két Korea határán fekvő demilitarizált övezetben, amelyet a hétvégi programja szerint amúgy is felkeres
"Elmegyünk oda" - magyarázta az amerikai elnök a sajtónak. "Ha ő is ott van, találkozhatunk két percre" - tette hozzá.
Újságírói kérdésre válaszolva Trump elmondta: nem okozna neki gondot, hogy észak-koreai területre lépjen.
"Teljes nyugalommal megtenném, nem lenne probléma" - hangsúlyozta.
Amerikai elnök korábban még nem lépett Észak-Korea területére. Phenjan érdekesnek nevezte Trump felvetését, de nem adott rá konkrét választ.
Trump emellett bírálta az amerikai-japán biztonsági szerződést, és annak felülvizsgálatát kezdeményezte Abe Sindzó japán kormányfővel folytatott tárgyalása során. Az elnök aláhúzta, hogy nem akarja felmondani a szerződést, amelyet a csendes-óceáni térség békéjének zálogaként emlegetnek, de szerinte az egyoldalú és túl nagy terhet jelent az Egyesült Államoknak.
Igazságtalannak tartom, hogy támadás esetén harcba kell szállnunk Japán mellett, de nekik nem kell ugyanezt tenniük, ha valaki megtámadja az Egyesült Államokat - szögezte le.
A második világháború végét követően kötött biztonsági paktumban az Egyesült Államok elkötelezte magát, hogy támadás esetén megvédi Japánt. A szigetország cserébe katonai támaszpontokat bocsátott Washington rendelkezésére saát területén.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.