Franciaországban nyálteszttel szűrik a kisiskolásokat

koronavírus iskola

Franciaországban az általános iskolák között hetente 600 ezer nyáltesztet osztanak szét a tanulók koronavírus elleni szűrésére – jelentette be szerdán Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter egy nappal a tanévkezdés előtt.

„Soha nem mondtam, hogy a vírus megáll az iskolakapuban, nem vagyok olyan ostoba vagy őrült, hogy ehhez hasonlót mondjak. Viszont azt mindig is hangoztattam, hogy az iskola nem specifikus helye a fertőzésnek” – hangsúlyozta a tárcavezető a France Inter közrádióban, emlékeztetve arra, hogy a tavalyi tanévben az iskolák végig nyitva maradtak, még a járvány miatti általános országos lezárások idején is.

A miniszter megerősítette, hogy az általános iskolák között hetente 600 ezer nyáltesztet osztanak szét a kisiskolások általános szűrésére, a tanároknak pedig hetente kétszer kell öntesztet végezniük. A középiskolások esetében, akiknek többsége már be van oltva a koronavírus ellen, a tesztelés célzottabb lesz.

Franciaországban mindenki számára ingyenesen hozzáférhető a PCR- vagy antigén teszt.

Jean-Michel Blanquer elmondta: az egészségügyi minisztérium összesítése szerint a 12 és 17 év közöttiek 63 százaléka az oltásnak legalább az első adagját megkapta, s 45 százalékuk már mindkét adagot felvette.

Az oktatási tárca adatai szerint a tanárok jelentős többsége is már felvette a koronavírus elleni oltást.

„A múlt heti utolsó összesítés szerint a tanárok 78 százaléka már mindkét adagot felvette, további 11 százalékuk pedig az első oltáson van túl. A fennmaradó 10-11 százaléknak lehetősége lesz az oktatási intézményekben nyíló oltóközpontokban beoltatnia magát” – jelezte a miniszter.

Annak érdekében, hogy minél több tanuló vegye fel az oltást, az iskolakezdéskor 6-7 ezer oltóközpont nyílik az oktatási intézményekben vagy azok közelében. A be nem oltott 12-17 éveseknek otthon kell maradniuk abban az esetben, ha egy fertőzött kontaktszemélyei, és digitális formában folytathatják az oktatást. A beoltott tinédzserek viszont akkor is bejárhatnak az iskolába, ha fertőzött közelébe kerültek. Az osztályokat viszont egyetlen fertőzött esetén is be fogják zárni.

A 6 és 11 év közöttiek számára nem változnak a szabályok az előző tanévhez képest: egyetlen fertőzött esetén az osztályt egy hétre bezárják.

A maszkviselés kötelező az intézményekben a tanulók és a tanárok számára is.

Szerdán egyébként megkezdődött a harmadik védőoltás kampánya a legidősebbek és a veszélyeztetettek számára. A legalább hat hónapja beoltott 65 éven felüliek és a veszélyeztettek – mintegy 19 millió francia – kérheti a koronavírus elleni oltás harmadik adagját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?