Franciaország védelmi katonai eszközöket küld Ukrajnának

Emmanuel Macron

Franciaország védelmi katonai eszközök küldésével megerősíti az Ukrajnának nyújtott támogatást, és szigorít az Oroszországgal szembeni szankciókon a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózathoz való hozzáférést illetően – jelezte szombat este a francia elnöki hivatal.

A tájékoztatás szerint „a fontos döntéseket” az ukrajnai helyzet alakulásának értékelésére Emmanuel Macron államfő által összehívott nemzeti védelmi és biztonsági tanács ülése hozta meg. Céljuk: az Ukrajna ellen indított orosz támadás kezdete óta az Európai Unió tagállamai vezetőinek csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozóján bejelentetett intézkedések szigorítása.

„A katonai segítséget illetően Párizs újabb védelmi eszközök szállításról döntött Ukrajnának, valamint üzemanyagban is támogatást nyújt” – jelezte az elnöki hivatal, de nem részletezte, hogy pontosan milyen fegyverzetről van szó.

Az ukrán vezetés korábban listát nyújtott át a francia védelmi tárcának azokról az eszközökről, elsősorban a légvédelem terén, amelyekre sürgősen szüksége van.

Emmanuel Macron jelezte, hogy a gazdasági és pénzügyi szankciókat megerősítik az európaiakkal és az amerikaiakkal összehangolva, valamint „orosz személyiségek pénzügyi érdekeltségeinek befagyasztására országos intézkedéseket foganatosítanak”, és „újabb intézkedéseket” is hoznak a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózathoz történő hozzáférést illetően.

A megerősített szankciók egy része gyorsan elindítható országos szinten, míg mások egyeztetést igényelnek más uniós tagországokkal – tudatta az Elysée-palota.

Az elnöki hivatal szerint a védelmi tanács ülésén döntés született „az orosz média és influenszerek részéről érkező propaganda elleni európai küzdelmet érintő intézkedésekről is”, amely mindenekelőtt a 2017 óra működő RT France, francia nyelvű orosz állami finanszírozású tévécsatornát és a Szputnyik hírügynökséget érintheti. Azonnali döntés még nem született, miután Párizs az európai partnereivel összhangban kíván fellépni az orosz állami médiát illetően – jelezte az Elysée-palota.

A francia médiahatóság, az Arcom még csütörtökön tudatta, hogy figyelemmel kíséri az RT francia adásait, és álhírek terjesztése esetén nem zárta ki a csatorna felfüggesztését.

Az elnöki hivatal azt is tudatta, hogy Emmanuel Macron telefonon beszélt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel, s felszólította, hogy „minél előbb követelje azon orosz csapatok kivonását a hazájából”, amelyek részt vesznek az Ukrajna elleni támadásban.

„A köztársasági elnök elítélt egy olyan súlyos döntést, amelynek értelmében Oroszország nukleáris fegyvereket állomásoztathatna Fehéroroszországban. A köztársasági elnök azt kérte a fehérorosz elnöktől, hogy követelje mielőbb azon orosz csapatok kivonását a hazájából, amelyek egyoldalú és igazságtalan háborút folytatnak, valamint hangsúlyozta, hogy szükséges az együttműködés a nemzetközi közösséggel az ukrán nép megsegítésére indított humanitárius akciókban” – írta közleményében az Elysée-palota.

A tájékoztatás szerint Emmanuel Macron azt is kiemelte: a fehérorosz és az ukrán nép közötti testvériségnek arra kell ösztönöznie Fehéroroszországot, hogy „ne legyen Oroszország vazallusa és cinkosa az Ukrajna elleni háborúban”.

A telefonbeszélgetés a francia és fehérorosz elnök között „különösen rendkívüli” az Elysée-palota szerint, miután Párizs és Minszk között 2020 augusztusa óta „zárójelbe kerültek” a kétoldalú kapcsolatok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?