Franciaország támogatásáról biztosította Moldovát és Georgiát

Jean-Yves Le Drian

Emmanuel Macron francia államfő megerősítette szombaton, hogy „eltökélt az Európai Unió keleti partnereinek támogatásában minden destabilizálási és feszültségkeltési kísérlet ellen” – közölte a francia elnöki hivatal, miután a köztársasági elnök az Ukrajnában kialakult helyzetről telefonon egyeztetett a két ország, Moldova és Georgia vezetőivel.

„Kitartunk Moldova és Georgia mellett a szuverenitásuk és a biztonságuk megvédésében” – mondta a francia elnök az Elysée-palota tájékoztatása szerint Maia Sandu moldovai és Szalome Zurabisvili georgiai elnöknek. Az utóbbit Emmanuel Macron a jövő hét elejére meghívta Párizsba.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter még pénteken lehetségesnek tartotta, hogy az Ukrajna elleni orosz katonai hadművelet – amelyet „inváziónak” nevezett – kiterjedhet Moldovára és Georgiára.

A két volt szovjet tagköztársaságnak is vannak oroszbarát szeparatista területei. A Moldovában lévő, 1990-ben önhatalmúlag kikiáltott, orosz irányítású Dnyeszter Menti Köztársaságban katonai bázis is található, nem messze az ukrajnai Odesszától.

„Azok mellett akarunk állni, akik jelenleg féltik a biztonságukat” – hangsúlyozta az Elysée-palota, megemlítve a balkáni országokat és Kazahsztánt is, s jelezve egyben, hogy „a következő órákban és napokban más kapcsolatfelvételek is lesznek az Oroszország körüli országokkal”.

Emmanuel Macron szombaton újból összehívta a nemzeti védelmi és biztonsági tanács ülését, amelyen az Ukrajnának nyújtandó támogatások, az Oroszország elleni szankciók és a nemzetközi szintű különböző kezdeményezések, az ukrajnai francia közösség megvédése, és az országhatárok felé igyekvő ukránok támogatása volt napirenden.

A Párizsban működő válságközpont adatai szerint mintegy ezer francia állampolgár tartózkodik Ukrajnában, akiknek fele Kijevben van. A hatóságok arra kérték őket, hogy ne induljanak útnak, mert túl veszélyes, s jelenleg az evakuálásuk sem lehetséges.  

A francia elnöki hivatal emlékeztetett arra, hogy Párizs számára a prioritás továbbra is az orosz invázió elleni ukrán ellenállás támogatása, védelmi katonai eszközök eljuttatása Ukrajnának, és a tűzszünet elérése olyan intézkedések révén – nevezetesen fokozatos szankciókkal – amelyek a háborút túl költségessé teszik Vlagyimir Putyin orosz elnök számára.

A Le Monde című napilap információi szerint Franciaországból csütörtökön indult el az első humanitárius konvoj Ukrajna felé, mintegy negyven tonna felszereléssel a menekülők számára. A szállítmány jelenleg Németországban van. De máris készítik elő a második humanitárius konvojt, amely mintegy ötszáz sérült orvosi ellátására alkalmas segítséget visz.  

A francia nagyvárosok (Lyon, Nancy, Saint-Étienne) polgármesterei egymás után jelentették be, hogy készek ukrán menedékkérőket befogadni, jóllehet, a civil szervezetek még nem tudják, hogy mikor és hány ukrán érkezhet Franciaországba, átmeneti vagy hosszabb idejű védelmet kérve.

„Franciaország, mint minden más európai ország, kiveszi a részét nemcsak az ukrán lakosság támogatásában, hanem az onnan érkező menedékkérők befogadásában is” – jelezte pénteken Emmanuel Macron Brüsszelben. A kérdést vasárnap vitatják meg az Európai Unió tagországainak belügyminiszterei rendkívüli találkozójukon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?