Franciaország módosítja a karanténkövetelményeket

koronavírus Franciaország

Módosítja a koronavírussal fertőzött emberekre vonatkozó karanténkövetelményeket a francia kormány, annak ellenére, hogy minden eddiginél magasabb számú új megbetegedést regisztráltak – jelentette be Olivier Veran egészségügyi miniszter a Le Journal du Dimanche című vasárnapi újságban.

Veran a lapnak elmondta, hogy hétfőtől a vírussal fertőzött, teljesen beoltott embereknek csak hét napig kell izolálniuk magukat, a karantén hossza pedig öt napra csökkenhet azoknál, akiknél negatív a teszteredmény.

Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy a nem beoltottaknak tíz napig kellene karanténban maradniuk, és elkülönítési idejüket ugyanilyen feltételek mellett hét napra lehetne lerövidíteni.

Veran szerint a karanténidőszakok lerövidítése segít megvédeni a gazdaságot és a társadalmat a súlyos zavaroktól, mivel a fertőzőképesebb omikron variáns miatt tovább emelkedik a megbetegedések száma.

Szombaton Franciaország 219 ezer új vírusfertőzést jelentett. A százezer főre jutó új esetek hétnapos előfordulási aránya legutóbb 1456 volt.

Franciaországban ahhoz, hogy valakit teljes mértékben védettnek tekintsenek, a második védőoltást követően legkésőbb hét hónappal meg kell kapnia az emlékeztető oltást is.

Az egészségügyi miniszter bejelentette azt is, hogy ez az időszak február 15-étől négy hónapra rövidül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?