Francia elnökválasztás - Délután ötkor csak 65% a részvételi arány

Párizs |

<p>A francia elnökválasztás vasárnapi második fordulójában a választók 65,3 százaléka adta le szavazatát délután 5 óráig - közölte a francia belügyminisztérium.&nbsp;</p>

Ez a részvételi arány alulmarad az előző három elnökválasztás hasonló időpontjában mért értékekhez képest: 2012-ben 72, 2007-ben 75, 2002-ben 67 százalék körül volt a részvételi arány délután 5 órakor. 

Az április végi első fordulóban is jóval többen adták le szavazatukat délután 5 óráig, akkor csaknem 70 százalékos volt a részvételi arány.

Mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy a centrista Emmanuel Macron vagy pedig a Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen töltse be az államfői tisztséget a következő öt évben. Az utolsó felmérések az egy éve alakult és magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! (Indulás!) nevű saját politikai mozgalmát vezető Macron biztos győzelmét jelzik, 61,5-62 százalékos támogatottsággal a Nemzeti Front jelöltjével szemben, akinek a szavazatok 38-38,5 százalékát jelzik előre a közvélemény-kutatások.

Közvélemény-kutató intézetek felmérései szerint a teljes részvételi arány 73-75 százalék körül várható.

FRANCIA ELNÖKVÁLASZTÁS: VILÁGOK HARCA

Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.

KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: SZLOVÁKIA VÁRJA A MAGA MACRONJÁT

Az első hivatalos eredmények este 8 órától várhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?