Folytatódnak az evakuálások a kahovkai gát részleges megsemmisülése után

kahovka

Folytatódtak a tömeges evakuálások szerdán Dél-Ukrajnában, miután részlegesen megsemmisült a kahovkai gát, ami miatt számos Dnyeper menti településen áradások keletkeztek, és amiért Moszkva és Kijev egymást okolja.

A határt – tulajdonképpen a frontvonalat – az orosz és ukrán erők között jelenleg a Dnyeper folyó képezi, amelynek jobb parti részét Ukrajna ellenőrzi, bal parti része pedig orosz megszállás alatt áll, és Moszkva annektálta.

„A legnehezebb helyzet Herszon város Korabelnij kerületében alakult ki. Ott 3 és fél méterrel emelkedett meg a vízszint, és több mint ezer házat árasztott el a víz” – közölte Olekszij Kuleba, az ukrán elnöki hivatal helyettes kabinetfőnöke. Hozzátette: az evakuálások szerdán és a következő napokban autóbuszokkal és vonatokkal folytatódnak.

„Több mint 40 ezer embert fenyeget az árvíz. Az ukrán hatóságok több mint 17 ezer embert evakuálnak. Mintegy 25 ezer civil az oroszok által ellenőrzött területen él” – közölte kedden Andrij Kosztyin ukrán főügyész.

„Ukrajnában 24 települést árasztott el a víz” – tájékoztatott Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter.

A régió orosz ellenőrzés alatt álló területén a hatóságok közölték, hogy három településről megkezdték az emberek kimenekítését mintegy ötven autóbusszal. Vlagyimir Leontyjev, Nova Kahovka Moszkva által kinevezett polgármestere elmondta, hogy város víz alatt áll, és 900 lakosát evakuálták. Hozzátette: 35 centiméterrel csökkent a vízszint. Elmondta továbbá, hogy Nova Kahovkában legalább hét ember eltűnt a víztározóból ellenőrizetlenül kifolyó áradat miatt.

„Korsunka víz alatt áll, Dnyiprjany, Krinki és Kozacsij Lager településeket a háztetőkig elöntötte a víz” – közölte.

Az első becslések szerint mintegy tízezer hektár mezőgazdasági terület kerül víz alá Herszon megye ukrán ellenőrzés alatt álló részén. Ellenkező oldalon, az oroszok által megszállt területen sokkal súlyosabb áradás várható - közölte az ukrán mezőgazdasági minisztérium a honlapján. Részletes információkat az elkövetkező napokban fognak közzétenni, amikor a tárcának pontosabb képe lesz a helyzetről.

„Az ember okozta katasztrófa ezenfelül 31 szántóföldi öntözőrendszer vízellátását fogja megzavarni Dnyipropetrovszk, Herszon és Zaporizzsja régiókban” – derült ki a közleményből. „A vízerőmű károsodása miatt a dél-ukrajnai földek már jövőre sivataggá válhatnak” – tették hozzá. A történtek a lakott területek ivóvízellátását is érintik majd, és a halászatra nézve is negatív következményekkel járhatnak - olvasható az ukrán mezőgazdasági tárca közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?