Folytatódnak a kormányellenes tüntetések Moldova fővárosában

Chisinau |

<p>Az új moldovai miniszterelnök, Pavel Filip kormánya ellen szervezett tüntetések keretében a Méltóság és Igazság Polgári Platformja (DA) elnevezésű ellenzéki párt szimpatizánsai a főváros főterén, a Moldovai Köztársaság Szocialista Pártja (PSRM) szimpatizánsai pedig a törvényhozás épülete előtt gyülekeztek.</p>

A TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint a nulla fok alatti hideg ellenére a parlament előtti tömeg egyre csak nő. A tüntetők azt skandálják, hogy "le Plahotniuckal". Vlad Plahotniuc az Európa-barátként emlegetett kormánykoalíciós pártszövetséghez tartozó Demokrata Párt (PD) elnökhelyettese, akit a tüntetők az ország legnagyobb oligarchájának neveznek. Emellett a tiltakozók az "egységes nemzet vagyunk" és "választások" szlogeneket kiabálják.

A tiltakozások szervezői közölték, pénteken több tízezer embert várnak Európa legszegényebb országának más térségeiből, hogy csatlakozzanak a megmozdulásokhoz.
    
A moldovai alkotmánybíróság és a Publika nevű televíziócsatornának az épülete előtt is tüntetnek a szocialista párt, a DA és a Mi Pártunk nevű politikai csoportosulás szimpatizánsai. Az ellenzékiek szerint az alkotmánybíróságot és a televíziócsatornát "az oligarchák irányítják". A két épület előtt tüntetők azt skandálják, hogy "le a maffiával" és "börtönbe Plahotniuc-kal". 
    
A tüntetők azt követelik, hogy mondjon le Pavel Filip kormánya, amelynek szerintük törvénytelenül szavazott bizalmat a törvényhozás. Az Európa-barát pártszövetség által támogatott Filip miniszterelnök kormánya Nicolae Timofti elnök hivatalában, erős rendőri védelem alatt, szerdán éjfélkor, a sajtó távollétében tette le a hivatali esküt. Az új kormánynak előzőleg a parlamenti többség vita mellőzésével szavazott bizalmat, miután az ellenzéki képviselők nem hagyták szóhoz jutni Filipet. 
    
A kormány lemondatása két módon lehetséges: parlamenti szavazás vagy alkotmánybírósági döntés útján. A szocialisták korábban bejelentették, hogy alkotmánybíróságon támadják meg a Filip-kormány megerősítését.
    
Az ellenzék a TASZSZ hírügynökség közlése szerint csütörtökön ultimátumot nyújtott be a hatalomnak, amire a választ pénteken várják. 
    
Az új miniszterelnök korábban felszólította a belügyminisztert, hogy határozottabban lépjen fel azokkal szemben, akik megzavarják a társadalmi rendet. 
    
A kompromisszumos kormányfőként megerősített Filip kevesebb mint egy év leforgása alatt a harmadik miniszterelnök Moldovában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?