Folytatódik a kormánykoalíciós sárdobálás Csehországban

Prága |

<p>Folytatódik a sárdobálás a kormánykoalíció három pártja között Csehországban.</p>

Petr Tluchoř, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) képviselőházi frakciójának elnöke pénteken azzal vádolta meg Radek John belügyminisztert, a Közügyek (VV) párt elnökét, hogy visszaél kormányzati tisztségével, és minisztériumát politikusok megfigyelésére használja ki.

"Alapos a gyanú, hogy visszaélnek a rendőrséggel, s azt alkotmányos tényezők megfigyelésére használják" - nyilatkozta Tluchoř.

"Ez óriási hazugság, amit a leghatározottabban visszautasítok" - reagált a bírálatra John.

A frakcióvezető szerint, aki a polgári demokraták erős embere, John egy találkozón azt állította, hogy az ő (Tluchoř) és Kristýna Kočí, a Közügyek volt frakcióvezetője közti lehallgatott és nyilvánosságra hozott beszélgetésről először egy rendőr értesítette. A felvételből azt tűnt ki, hogy a Közügyekben kirobbant válsághoz az ODS-nek is köze volt.

"Én csak azt mondtam, hogy kaptam egy sms-t, amelynek szerzője rendőrnek mondta magát" - magyarázta John.

Tluchoř kijelentette, bízik abban, hogy az államügyész kivizsgálja a dolgokat.

Petr Nečas, kormányfő és az ODS elnöke az ügyet nem kívánta kommentálni. "Én csak abban bízom, hogy a lehallgatás valóban egy buta, túlbuzgó rendőr kezdeményezése volt" - mondta a párt elnökségi ülése után újságíróknak Nečas.

Leszögezte: az ODS és a TOP 09 párt továbbra is tárgyalni akarnak a Közügyekkel a kormányválság megoldásáról.

"Az ODS felkészült arra a helyzetre is, ha a tárgyalások véglegesen csődbe jutnának" - hangsúlyozta Nečas. Részletekbe azonban nem bocsátkozott.

Petr Lessy, országos rendőrfőkapitány bejelentette, hogy a Tluchoř-Kočí beszélgetés lehallgatásának az ügyét a rendőrség már vizsgálja.

Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) elnöksége úgy döntött, hogy bizalmatlansági indítványt nyújt be a képviselőházban a kormány ellen. Bohuslav Sobotka pártelnök péntek délelőtt erről Václav Klaus államfőt is tájékoztatta. Ugyanakkor Sobotka azt mondta, hogy pártja az előrehozott parlamenti választást is mérlegeli.

A cseh köztelevízió szerint Klaus pénteken megüzente a koalíciós pártoknak: amennyiben nem egyeznek meg, s felbomlik a kormány, akkor a következő kormányalakítási kísérletet a szociáldemokraták kapják. A ČSSD tavaly megnyerte a parlamenti választást, de miután nem talált koalíciós partnert, nem tudott kormányt alakítani.

"Szeretnénk, ha a pártok megállapodnának az előre hozott választásban. Fontos, hogy erre rövid időn belül kerüljön sor, és stabil megoldást találjunk a Cseh Köztársaság problémáira. Ez a kormány a jelek szerint nem stabilizálta az ország helyzetét" - nyilatkozta a televízióban Sobotka.

A cseh kormányválságot a legkisebb koalíciós párt, a Közügyek belső problémái robbantották ki. Vít Bárta közlekedési miniszter korrupciógyanús ügyben való érintettsége miatt a múlt hét végén benyújtotta lemondását. Petr Nečas miniszterelnök hétfőn átadta Klausnak Bárta lemondását, és javasolta az elnöknek, hogy menessze Radek John belügyminisztert és Josef Dobeš oktatásügyi minisztert is. Mindketten a Közügyek tagjai.

Az államfő hétfőn kijelentette: csak akkor fogad el bármiféle személycserét a kormányban, ha Necas letesz az asztalára egy tervet arra vonatkozóan, hogy miként fog működni tovább a koalíciós kormány. Helyi megfigyelők ezt úgy értékelték, hogy Klaus kiállt a Közügyek mellett, mégpedig azzal a céllal, hogy erősítse saját pozícióit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?