Föld is rengett Mohácsnál

Budapest |

<p>Kisebb földrengés volt vasárnap hajnalban Mohácstól tíz kilométerre nyugatra - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.</p>

Tájékoztatásuk szerint a rengés magnitúdója a Richter-skálán 2,5 volt. A földrengés keltette talajmozgást a lakosság is érzékelte, károkról nem érkezett bejelentés.
Magyarország területén évente 100-120 kisebb - 2,5 erősségűnél alacsonyabb - földrengést regisztrálnak az érzékeny szeizmológiai hálózat segítségével, amelyek nagy része nem éri el az érezhetőség határát.
A rengések gyakorisága alapján az ország területén évente négy-öt 2,5-3,0 magnitúdójú, az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okozó földrengésre kell számítani. Jelentősebb károkat okozó rengés 15-20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó, 5,5-6,0 magnitúdójú földrengés 40-50 éves intervallumban pattan ki.
Legutóbb Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Szerencstől 7 kilométerre volt földrengés - a Richter-skála szerinti 2,7-es erejű - október végén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?