Fiatal lány robbantotta fel magát Nigériában

Damaturu |

<p>Fiatal lány robbantotta fel magát kedden egy buszpályaudvaron Nigéria északkeleti részén, a merényletben legkevesebb tizenhét ember meghalt, ötvenhárman pedig megsebesültek.</p>

A tájékoztatás szerint a terrortámadást Potiskum város egyik zsúfolt buszállomásán hajtották végre. Biztonsági források szerint a merénylő utasként felszállt egy távolsági buszra, majd működésbe hozta a robbanószerkezetet.

A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma tovább emelkedhet, a sebesültek közül ugyanis többen válságos állapotban vannak. Eddig egyetlen csoport sem vállalta magára a támadást, megfigyelők szerint azonban a Boko Haram iszlamista milícia állhat a merénylet hátterében.

Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribbak a hasonló támadások Potiskumban, a városban november óta legalább 55 ember vesztette életét terrorcselekményekben. A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport tavaly nagyjából tízezer ember halálát okozta a 175 milliós afrikai országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?