Ferihegy: késésekkel, de van forgalom

Budapest |

<p>Nem sokat változott a helyzet Ferihegyen, a felek jelentősebb eredmény nélkül egyeztettek, a forgalom kisebb késésekkel, de halad, már a reptéri üzlettulajdonosok is sürgetik a megállapodást, a szakszervezetek pedig külföldi közvetítő bevonását javasolják az egyeztetésekbe.</p>

Szombaton az induló járatok is menetrend szerint közlekedtek Ferihegyen, legfeljebb kisebb késésekkel, járatot a sztrájk miatt nem töröltek a légitársaságok. Továbbra is csak a 2B terminál üzemel, teljes kapacitással. A szombat reggeli műszakban a Budapest Airport (BA) dolgozóinak 80 százaléka vette fel a munkát a ferihegyi repülőtéren, pénteken arányuk még 72 százalék volt.

Közben a ferihegyi sztrájk mielőbbi befejezését kérték a Ferihegy 1-es terminál vendéglátó egységeinek bérlői petíciójukban. Arra hívják fel a figyelme, hogy a reptéri dolgozók munkabeszüntetése miatt a terminálban található üzletek a létüket is veszélyeztető veszteségeket könyvelhetnek el, mivel több mint egy hete kénytelenek zárva tartani. Ezért arra kérik a szakszervezeteket, hogy mielőbb egyezzenek meg, illetve ne csak a Ferihegy 2 terminálon, hanem az 1-esen is biztosítsanak minimális szolgáltatást.

A sztrájkoló szakszervezetek a szombati egyeztetést követően javasolták, hogy az egyeztetésbe közvetítőként vonják be Francois Ballestero belga szakértőt, az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége titkárát. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?