<p>A megkülönböztetéstől mentes segítségnyújtás és a megbocsátás fontosságára hívta fel a figyelmet Ferenc pápa szerdán Mianmarban 150 ezer katolikus hívő előtt celebrált miséjében.</p>
Ferenc pápa Mianmarban: "a bosszúállás útja nem Jézus útja"
A katolikus egyházfő kedden kezdett látogatást az 51 millió lakosú, többségében buddhista ázsiai országban, és térségbeli útját csütörtökön a szomszédos Bangladesben folytatja.
Szabadtéri miséjében a 700 ezresre becsült katolikus közösség jelen lévő tagjaihoz szólva megköszönte mindazokat az erőfeszítéseket, amelyeket a szegények és a szenvedők megsegítésére tesznek, és kitért arra, hogy az ország sok lakója "látható és láthatatlan" sebeket kapott az elmúlt időszakban. Ezzel minden bizonnyal a korábbi katonai diktatúrára utalt, de feltehetően a rohingja válságra is. Augusztus vége óta több mint 600 ezer muszlim vallású rohingja menekült a szomszédos Bangladesbe a mianmari hadsereg Arakán államban zajló műveletei elől, amelyeket a hadsereg közlései szerint rohingja szélsőségesek korábbi erőszakos akciói váltottak ki.
Ferenc pápa arra kérte hallgatóit, hogy az említett sebeket ne haraggal és bosszúval gyógyítsák be, mert "a bosszúállás útja nem Jézus útja". Ehelyett megbocsátásra és a könyörületre kérte az egybegyűlteket.
Előzőleg a pápa találkozott a kormány képviselőivel is. Felszólalásában az emberi jogok tiszteletben tartását kérte, de anélkül, hogy a rohingják üldöztetéséről említést tett volna.
A katolikus közösség vezetői is azt kérték a pápától, hogy kerülje az országban elismert státusszal nem rendelkező kisebbség megnevezését, mert szerintük az további erőszakhullámhoz vezethetne, és minden bizonnyal ártana a mindössze féléves mianmari-vatikáni diplomáciai kapcsolatoknak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.