Ferenc pápa megerősítette, hogy térdproblémái ellenére továbbra is utazni fog külföldre

Ferenc pápa

Ferenc pápa megerősítette pénteken, hogy a mozgását nehezítő térdproblémái ellenére továbbra is utazni fog külföldre, legközelebb április 28. és 30. között Magyarországra.

A katolikus egyházfő pénteken audiencián fogadta a pápa külföldi útjain igénybe vett ITA Airways olasz légitársaság vezetőit és munkatársait. A pápa köszönetet mondott gondos és figyelmes munkájukért, amelynek köszönhetően ő egyházfőként – egészségügyi nehézségei ellenére – még mindig képes utazni.

„Fontos számomra, hogy az emberekkel, a hívőkkel, más vallási közösségek tagjaival, jóakaratú férfiakkal és nőkkel találkozzam. Egy személyes beszélgetés egészen más, mint egy küldöttön vagy videokapcsolaton keresztül kommunikálni” – mondta el Ferenc pápa. Hozzátette, hogy „a pápa azért utazik, hogy testvéreit megerősítse a hitükben, hogy a szenvedők közelében lehessen, hogy segítse azokat, akik a békéért dolgoznak”.

Ferenc pápa megerősítette, hogy „Isten segedelmével két hét múlva elutazik 41. apostoli látogatására Magyarországra, majd utána következik Marseille, aztán Mongólia és az összes többi úti cél, amely még a várólistán van”.

A katolikus egyházfő szeptember 23-ra tervezi marseille-i látogatását. A tervek szerint a francia kikötővárosból repül majd tovább Mongóliába, de februárban Ferenc úgy nyilatkozott, hogy „ez még nem teljesen biztos”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?