Ferenc pápa megérkezett Mongóliába

ferenc papa k

Megérkezett pénteken reggel Ulánbátorba Ferenc pápa, aki apostoli látogatást tesz Mongóliában.

A Rómából csütörtökön indult 86 éves katolikus egyházfő népes kíséretével a mongol főváros Dzsingisz Kán repülőterén landolt az olasz ITA légitársaság különgépével.

A katolikus egyházfő útban Mongóliába a repülőgép fedélzetéről üzenetet küldött Hszi Csin-ping kínai elnöknek. A vatikáni protokoll szerint a pápának üzenetet kell küldenie az adott ország vezetőjének, amely felett a repülőgépe elhalad.

Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő közlése szerint Ferenc pápa üdvözletét küldte, és jókívánságait fejezte ki a kínai elnöknek és népének. Arról biztosította a kínai elnököt, hogy „imáiba foglalta nemzete jólétét”. A pápa üzenetét a szóvivő „szívélyesnek és jóakaratúnak” minősítette.

Vang Ven-pin hozzáfűzte, hogy Kína és a Vatikán az elmúlt években fenntartotta a kapcsolatot. „Kína kész továbbra is együttműködni a másik féllel a konstruktív párbeszéd folytatásában, a megértés fokozásában, a kölcsönös bizalom kiépítésében, és kész előrelépni a kapcsolatok javításának folyamatában" – mondta.

Ferenc pápa kerekesszékben ülve fogadta a tiszteletére felsorakozott díszszázad köszöntését. Az egyházfőt mások mellett Batmunk Batceceg mongol külügyminiszter is üdvözölte. Egy fiatal nő mongol különlegességgel, szárított joghurttal ajándékozta meg a pápát, aki többekkel kezet rázott, mielőtt beszállt volna az őt szállító autóba.

A pápa első hivatalos programjára az ország vezetőivel és a diplomáciai testületek képviselőivel szombaton kerül sor.

Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki látogatást tesz Mongóliában, amelynek hárommilliós lakosságából 1500-an tartoznak a katolikus egyházhoz. Az ország lakóinak túlnyomó többsége a buddhizmust és sámánizmust követi.

A pápa hétfőig tartó látogatásának célja a helyi katolikus közösség és a többi felekezet közötti párbeszéd erősítése.

Ferenc pápa fontosnak tartja, hogy olyan országokba látogasson, ahol a katolikusok kisebbségben vannak, és felhívja a figyelmet a társadalom peremére szorult emberek problémáira. A katolikus egyházfő Nyugat-Európa legtöbb fővárosában még nem tett látogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?