Ferenc pápa: meg kell szüntetni a keresztények elleni igazságtalanságokat

Vatikánváros |

<p>A világ különböző tájain a keresztények ellen elkövetett igazságtalanságok leleplezése és megszüntetése mellett foglalt állást csütörtökön Ferenc pápa.</p>

A katolikus egyházfő karácsony második napján elhangzott Úrangyala-imádságában mondanivalóját összekapcsolta azzal, hogy december 26. Szent István, az első keresztény vértanú ünnepe. Ő egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának, akiket a hívők Krisztus után 36-ban az apostolok segédeivé választottak. Hitének terjesztéséért halálra kövezték. A mártíromság e példájának jelentőségét hangsúlyozta a pápa.      Konkrét országok említése nélkül felhívta a figyelmet arra, hogy a keresztényeknek a világ több pontján ma sokkal nagyobb igazságtalanságokat kell elszenvedniük, mint a keresztény egyház kezdeti időszakában.      Hangsúlyozta: le kell leplezni és meg kell szüntetni ezeket az igazságtalanságokat, a keresztények hátrányos megkülönböztetését. Olyan országokban is akadályozzák vallásuk gyakorlásában a hívőket, amelyekben csak papíron biztosítják az emberi és szabadságjogokat - tette hozzá a pápa.     Ferenc pápa megállapította: Szent István vértanúsága eloszlatja a karácsonyról alkotott hamis - megédesített és mesés - képet, amely az Evangéliumban nem is létezik. Az isteni üdvözülés a bűnnel szembeni küzdelmet is magában foglalja, és a kereszt szűk kapuján át vezet - mondta a katolikus egyházfő. (Frissítve: 14:44)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?