Ferenc pápa: legyen vége az ukrajnai harcoknak!

Vatikánváros |

<p>Az Ukrajnában zajló harcok azonnali beszüntetését szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.</p>

Az Úrangyala-imádságot (Angelus) megelőző szavaiban a katolikus egyházfő aggodalmát fejezte ki a megfogalmazása szerint elmérgesedő kelet-ukrajnai helyzet miatt, amely számos áldozatot követel a civil lakosság soraiban. Ferenc pápa azt mondta, imádkozik a szenvedőkért. 

Az egyházfő felhívást intézett a szembenálló felekhez arra kérve őket, hogy indítsák újra a párbeszédet és minél előbb vessenek véget a harcoknak. Az egyház hagyománya szerint január utolsó vasárnapján a pápa az Actio Catholica katolikus mozgalom fiataljaival békegalambot reptet a magasba a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre nyíló ablakából. Most először a pápa fehér galamb helyett léggömböt eresztett, mivel tavaly a felszálló galamb a római sirályok zsákmánya lett. 

Ferenc pápa megemlékezett a leprások vasárnapra eső világnapjáról is hangsúlyozva, hogy a lepra a "szegénység betegsége".   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?