Ferenc pápa Kijevbe és Moszkvába is el akar utazni

Ferenc pápa k

Ferenc pápa beleegyezett, hogy Kijevbe utazik, de csak azzal a feltétellel, ha Moszkvába is elutazhat – derül ki abból a nyilatkozatból, melyet La Nación című argentin lapnak adott az egyházfő.

„Vagy mindkét helyre elutazom, vagy egyikre sem” – mondja a pápa lap szombati kiadásában.

Ferenc már tavaly nyáron fontolgatta az utazást mindkét országba. Akkor is el akart látogatni Kijevbe és Moszkvába is. A Vatikán már régóta ajánlja, hogy közvetít a háborúban álló felek között. Ferenc pápa ezúttal kijelentette, hogy „a békét kívánja szolgálni”.

Az interjúban az egyházfő elmondta, hogy már a háború második napján felajánlotta, hogy Moszkvába utazik. Javaslatát Szergej Lavrov orosz külügyminiszter akkor köszönettel visszautasította.

„Ez fáj nekem” – mondta a pápa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?