Ferenc pápa fogadta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt

Vatikánváros/Róma |

<p>Ferenc pápa magánaudiencián fogadta az ENSZ főtitkárát kedden a Vatikánban. Ban Ki Mun a nemzetközi politika első képviselője, akit Ferenc pápa megválasztása óta magánaudiencián fogadott.</p>

"Az ENSZ és a Szentszék közös nézeteket és közös célokat vall" - mondta Ban az új egyházfőnek. Hangoztatta, nagy öröm számára, hogy a "világ egyik lelki vezetőjével találkozhat". 

     A pápai dolgozószobában tartott találkozó húszperces volt. A pápa kezdetben angolul, majd olaszul beszélt, a tanácskozást tolmács segítette - derült ki vatikáni hivatalos közlésből. A főtitkár az ENSZ chartáját adta ajándékba a pápának, hat nyelven.      A dél-koreai Ban Ki Munt 12 fős delegáció kísérte el a Vatikánba. Az ENSZ főtitkárát Rómában Giorgio Napolitano olasz államfő is fogadta, valamint találkozott Mario Monti ügyvivő kormányfővel is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?