Ferenc pápa: eluralkodhat az egzisztenciális közöny, ha csak a technikai fejlődésben bízunk

Tallinn |

Eluralkodhat az egzisztenciális közöny, ha a társadalom csupán a technikai fejlődésben bízik - figyelmeztetett Ferenc pápa kedden az észt fővárosban, ahol befejezi balti körútját.

Észtország számít a technológia szempontjából egyik legfejlettebb országnak Európában, egyben az egyik legkevésbé vallásos társdalomnak. Az ország 1,3 milliós lakosságának fele nem vallásos. A vallásosok többsége az evangélikus és orosz ortodox egyház híve, a katolikusok száma hatezer.

Ferenc pápa az észt fővárosban, Tallinnban az elnöki palotában találkozott Kersti Kaljulaid államfővel, akinek méltatta Észtország társadalmi és gazdasági átalakulását azt követően, hogy több mint egynegyed százada véget ért az öt évtizedes szovjet megszállás. Beszédében ugyanakkor arra is figyelmeztetett, az egzisztenciális közöny odavezethet, hogy a társadalom elveszíti gyökereit és tagjai csupán a technikai fejlődésben hisznek. Ennek egyik szemmel látható jele a technokrata társadalomban a katolikus egyházfő szerint az, hogy elenyészik az élet értelme és az élet öröme. A pápa úgy vélekedett, hogy az emberek és nemzedékek közötti kapcsolatok veszhetnek el, ami megfoszthatja a fiatal generációkat azoktól az alapoktól, amelyekre közös jövőjüket építhetik. Éppen ezért a legfontosabb kötelesség mindenki számára azoknak, akiknek van társadalmi, politikai, kulturális és vallási felelősségtudatuk, hogy tegyenek meg mindent a kapcsolatok, kötelékek építése érdekében - tette hozzá.

Az észt államfő beszédében elismerte, hogy a balti országokban gyors változások történnek a jelentős gazdasági növekedés mellett, de szerinte ez nem jelentheti azt, hogy magukra hagyják a leginkább elesetteket. 

A katolikus egyházfő később fiatalok összejövetelén vesz részt, majd misét mutat be Tallinn legnagyobb közterén, a Szabadság téren a kis helyi katolikus gyülekezetnek.

Észtország a pápa négynapos balti körútjának utolsó állomása, amelynek során Litvániába és Lettországba is ellátogatott. Útjának egyik célja volt a keresztényi hit erősítése a Baltikumban, ahol megtapasztalták az öt évtizedes szovjet megszállás alatt a vallás elnyomását és az államilag erőltetett istentagadást. Korábban, a II. világháborúban a náci német hadsereg megszállásának szörnyűségeit tapasztalta meg a Baltikum.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?