Ferenc pápa elhagyhatta a kórházat, miután hörghuruttal kezelték

ferenc pápa k

Ferenc pápa szombaton elhagyta a kórházat, ahol az utóbbi napokban hörghuruttal kezelték – jelentették hírügynökségek. Az egyházfő a La Repubblica című lap tudósítójának megerősítette, hogy az eddigi tervnek megfelelően április végén Magyarországra látogat.

A 86 éves katolikus egyházfőt légzési nehézségekkel szerdán szállították be a Gemelli-klinikára. Orvosai közlése szerint az állapota gyorsan javult az alkalmazott intravénás antibiotikumkúra hatására, így három nap után visszatérhetett vatikáni rezidenciájára.

Távozása előtt köszönetet mondott a klinika igazgatójának, valamint az összes orvosnak és ápolónak, aki gondját viselte. Már az épületen kívül beszélt és imádkozott egy házaspárral, amelynek az előző éjszaka ott a kórházban meghalt a lánya, valamint dedikálta egy karja törött fiú gipszkötését.

A kórház előtt egy fehér Fiat 500-as autó és kísérőkocsik vártak rá szombaton reggel, majd menet közben a konvoj megállt, az egyházfő kiszállt a Fiatból, botra támaszkodva, de önállóan járt, és üdvözölte a láthatására összegyűlt embereket, valamint nyilatkozott az odasereglett újságíróknak.

Nem éreztem jól magam, de nem ijedtem meg, és még élek, láthatják!

– jelentette ki.

A Vatikán közleménye szerint Ferenc pápa jelen lesz a húsvéti nagyhét szertartásain, és személyesen szeretné felolvasni húsvétvasárnapi üzenetét, valamint elmondani az Urbi et Orbi áldást Róma városára és a világra.

A virágvasárnapi misét a Vatikánban a bíborosi testület dékánhelyettese, Leonardo Sandri mutatja be, a húsvétvasárnapi szentmisét pedig Giovanni Battista Re. Nem ez az első eset, hogy a bíborosok vezetik a szertartásokat.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?