Ferenc pápa: a háború mindannyiunk veresége

Ferenc pápa tasr

A háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja Ferenc pápa szerint, aki ismételten a fegyverek letételére szólított fel Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.

Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy több mint egy hónap telt el a február 24-én kirobbant "kegyetlen és értelmetlen" háború kezdete óta.

"Mint minden háború, ez is vereséget jelent mindenki, mindannyiunk számára" - jelentette ki a katolikus egyházfő.

Hangsúlyozta, hogy el kell utasítani a háborút, melyben szülők temetik el gyermekeiket, emberek ölik meg korábban sose látott testvéreiket, hatalmasok hoznak döntéseket, és a szegények halnak meg.  

Kiemelte, hogy Ukrajna megtámadása óta az országban minden második gyerek elveszítette otthonát. "Ez jövőjük elpusztítását jelenti, drámai traumákat okoznak a legkisebbeknek és legártatlanabbaknak, ez a háború állati arca, mivel barbár és szentségtörő" - jelentette ki Ferenc pápa.     A katolikus egyházfő úgy vélte, a háború elkerülhető, és mindent meg kell tenni azért, hogy ne szokjunk hozzá, máskülönben "mindannyian bűnösökké válunk miatta".      

Kijelentette, az önpusztítás fenyegetésével szemben az emberiségnek rá kell döbbennie, hogy elérkezett a háború megszüntetésének az ideje: "ki kell törölni az emberiség történetéből, mielőtt a háború törölné ki az embert a történelemből".  

A pápa sürgette az összes politikai felelőst, hogy kötelezze el magát a "mártír Ukrajna", a fegyverek elhallgattatása, valamint a béketárgyalások érdekében.

Ferenc pápa szokás szerint a Szent Péter térre néző pápai lakosztály ablakából mondta el vasárnapi beszédét, melyet a vatikáni biztonsági szolgálat adatai szerint mintegy harmincezren hallgattak a téren és környékén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?