Feltehetően szökésben van még hat ember, egy terrorsejtet alkottak

Párizs |

<p>Feltehetően szökésben van még hat ember, akik terrorsejtet alkotva közreműködtek a párizsi terrortámadásokban - közölték hétfőn francia rendőrségi illetékesek.</p>

Az AP amerikai hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó francia rendőr azt mondta, hogy a terrorsejt tíz emberből áll, és közülük "öten vagy hatan" még szökésben vannak. Egy másik rendőr pedig azt mondta, hogy a terrorcsoportnak nyolc tagja van, köztük Hayat Boumeddiene, a párizsi kóser boltban történt túszejtést végrehajtó férfi, Amedy Coulibaly élettársa.     A rendőrök szerint a hatóságok Párizs környékén keresnek egy Mini Cooper típusú gépkocsit, amely a nő nevén van nyilvántartva. Az elmúlt napokban szemtanúk látták a járművet, és egy férfi vezette.    Korábban Mevlut Cavutoglu török miniszter azt mondta, hogy Boumeddiene átlépte a török-szíriai határt, és Szíriában tartózkodik.    Az AP-t tájékoztatót rendőrök egyike azt mondta, hogy feltehetően Coulibally léptetett működésbe egy gépkocsiba rejtett pokolgépet a múlt csütörtökön Párizs déli külvárosában, Villejuifben. A robbanásban senkinek sem eset baja, és az incidens elkerülte a média figyelmét.    A Charlie Hebdo című szatirikus francia hetilap elleni, tizenkét áldozatot követő terrorista merényletet a múlt hét szerdán követték el a szélsőséges iszlamista Kouachi-fivérek. A vérengzést követően, múlt pénteken a 26 éves Amedy Coulibaly több túszt ejtett egy párizsi kóser élelmiszerboltban. Ez utóbbi túszdrámának négy ártatlan halálos áldozata volt. A férfit a rendőrség különleges egységei túszszabadítási akciójukban lelőtték.    A terrorcselekményekkel kapcsolatos hatósági tájékoztatók és a médiában megszólaló szakértők eddig arról szóltak, hogy a merénylők önállóan, saját maguk választották ki a célpontjaikat és a támadásokhoz a módszereiket, habár az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tagjainak vallották magukat. Nem volt szó arról, hogy az elkövetők egy terrorsejthez tartoztak, amely többi tagja még szökésben van.    Vasárnap az internetre felkerült egy videofelvétel, amelyen egy Coulibalyra hasonlító férfi az Iszlám Állam nevű dzsihadista csoport tagjának vallotta magát és azt állította, hogy a Charlie Hebdo elleni merénylet elkövetőivel összehangolta az akcióit. A francia rendőrség keresi a képsorok készítőjét, és azt a személyt, aki a videót közzétette a világhálón.    Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter védelmi miniszter hétfőn bejelentette, hogy Franciaország 10 ezer katonát mozgósít kedd estétől az "ország érzékeny pontjainak" biztosítására a párizsi terrortámadásokat követően. Néhány perccel korábban pedig Manuel Valls kormányfő azt mondta, hogy az "üldözés folytatódik", mert a rendőrség feltételezése szerint a három megölt terroristának valószínűleg voltak tettestársaik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?