Feloszlatták a Muzulmán Testvériség politikai szárnyát is

Kairó |

<p>Az egyiptomi hatóságok feloszlatták a korábban betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet politikai szárnyát is.</p>

Egy kairói bíróság szombaton bocsátotta ki erre vonatkozó rendeletét, utalva arra is, hogy a Szabadság és Igazság Párt minden tulajdonát és vagyonát elkobozták. A bíróság döntését azzal indokolta, hogy a párt teljes egészében a tavaly júliusban megbuktatott korábbi államfő, Mohamed Murszi fő támogatójának számító Muzulmán Testvériséghez kötődött. 

A hatóságok által terrorista szervezetnek nyilvánított Muzulmán Testvériséget hónapokkal ezelőtt tiltották be, akkor azonban politikai szárnyáról nem történt említés. Egyiptomban ősszel rendeznek parlamenti választásokat. A szombati bírósági rendelet azt jelenti, hogy a Szabadság és Igazság Pártja nem indulhat a választásokon. A hatóságok a közelmúltban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a Muzulmán Testvériség több tagját és vezetőjét. A hivatalos vád tömegek uszítása volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?