Felmentették a fiút, aki féltékenységből vízaknába fojtotta kétéves unokaöccsét

bilincs

Felmentették azt a fiatalt, akit unokatestvére megölésével vádoltak.

A Miskolci Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: a vádirat szerint a cselekmény elkövetésekor 13 éves vádlott féltékeny volt a kétéves sértettre. 2019 áprilisában egy este a vádlott taktaharkányi otthonuk udvarán elmozdította a szennyvízakna fedelét biztosító betondarabot, levette a fedelet és a sértettet a derítőben lévő másfél méteres vízbe dobta, majd a nyílást lezárta és nem szólt senkinek. A cselekmény idején a gyermekek szülei rokonokkal, barátokkal az ingatlanban tartózkodtak. A kisfiút több óra múlva kezdték keresni, de már csak a holttestét találták meg. Halálát fulladás okozta. E tényállás alapján az ügyészség különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a kamasz ellen.

A Miskolci Törvényszék hosszas bizonyítási eljárás után a vádirattól eltérő tényállást állapított meg. E szerint a vádlott és a sértett jó viszonyban volt, a vádlott többször vigyázott kis rokonára, és csupán az életkori különbségből adódó szokásos súrlódások merültek fel közöttük. A bíróság szerint nem volt megállapítható, miként mozdult el a derítő fedele és a kisgyerek hogyan esett bele. A sértett sérülései nem utaltak idegenkezűségre, így például arra, hogy belökték az aknába. Nem derült ki, hogyan került vissza a helyére a szennyvízakna teteje, és egyáltalán volt-e biztosítva egy betondarabbal.

A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: a vádirat szerint a cselekmény elkövetésekor 13 éves vádlott féltékeny volt a kétéves sértettre. 2019 áprilisában egy este a vádlott taktaharkányi otthonuk udvarán elmozdította a szennyvízakna fedelét biztosító betondarabot, levette a fedelet és a sértettet a derítőben lévő másfél méteres vízbe dobta, majd a nyílást lezárta és nem szólt senkinek. A cselekmény idején a gyermekek szülei rokonokkal, barátokkal az ingatlanban tartózkodtak. A kisfiút több óra múlva kezdték keresni, de már csak a holttestét találták meg. Halálát fulladás okozta. E tényállás alapján az ügyészség különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a kamasz ellen.

A Miskolci Törvényszék hosszas bizonyítási eljárás után a vádirattól eltérő tényállást állapított meg. E szerint a vádlott és a sértett jó viszonyban volt, a vádlott többször vigyázott kis rokonára, és csupán az életkori különbségből adódó szokásos súrlódások merültek fel közöttük. A bíróság szerint nem volt megállapítható, miként mozdult el a derítő fedele és a kisgyerek hogyan esett bele. A sértett sérülései nem utaltak idegenkezűségre, így például arra, hogy belökték az aknába. Nem derült ki, hogyan került vissza a helyére a szennyvízakna teteje, és egyáltalán volt-e biztosítva egy betondarabbal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?