Feljelentett képviselő

Budapest. Könnyű testi sértés miatt egy szombathelyi újságíró feljelentette Sági József fideszes országgyűlési képviselőt, a honatya tegnap visszautasította a gyanúsítást, és jelezte: ha vizsgálat indul ellene, kéri mentelmi jogának felfüggesztését.

Budapest. Könnyű testi sértés miatt egy szombathelyi újságíró feljelentette Sági József fideszes országgyűlési képviselőt, a honatya tegnap visszautasította a gyanúsítást, és jelezte: ha vizsgálat indul ellene, kéri mentelmi jogának felfüggesztését. Draskovits László, egy szombathelyi bulvárlap kiadója-főszerkesztője azért tett feljelentést, mert a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének szombathelyi emlékünnepségén kívánt lapja számára fényképeket készíteni, amikor a képviselő elhaladt mellette, és – szerinte – bal kezével megütötte az arcát. Sági József szerint a fényképező Draskovits László meglökte őt, ezért egyensúlyát veszítette, és mivel nem akart egy mikrofonállványnak nekiesni, önkéntelenül is egy hirtelen mozdulatot tett. „Eközben érhettem Draskovits László arcához” – mondta. Az újságíró látleletet készíttetett, majd feljelentést tett a rendőrségen. Draskovics László számos alkalommal közölt kedvezőtlen tartalmú írásokat Sági Józsefről lapjában. A képviselő ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Draskovits László már hosszú ideje zaklatja őt. „Ez az ember folyamatosan hazugságokat terjeszt rólam” – mondta Sági.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?