Feljelentést tett az RMDSZ a Steaua-szurkolók akciója miatt

Marosvásárhely |

<p>Nacionalista, soviniszta propaganda miatt tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen a bukaresti törvényszék mellett működő ügyészségen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - jelentette be csütörtökön Markó Béla.</p>

Az ügy előzménye, hogy a bukaresti Steaua szurkolóinak egy csoportja a stadionban, az Újpest elleni múlt heti labdarúgó mérkőzésen gyalázkodó feliratot mutatott fel a nyilvánosságnak.
    Az RMDSZ elnöke csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a feljelentésben a román büntető törvénykönyv 317-es cikkelyére hivatkoztak, amely a nemzeti gyűlöletkeltéssel foglalkozik.
    A politikus szerint a román országos diszkriminációellenes tanács is állást foglalt a kérdésben, a magyar csapat feljelentést tett az UEFA-nál, de szerinte a tett súlyossága miatt a rendőrségnek és az ügyészségnek is végeznie kellene a dolgát.
    Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy az RMDSZ miért várt egy hetet a feljelentés benyújtásával, Markó elmondta: arra számítottak, hogy az ügyészség hivatalból eljárást indít. Rámutatott: léteznek felvételek a feliratról, az ügyészség azonosíthatja az elkövetőket. Szerinte ebben az esetben az ügyészség rendelkezésére áll minden olyan adat, amelyek alapján hivatalból vizsgálatot indíthatott volna.
    A politikus megállapította: Romániában erősödik a nacionalizmus. Ennek más jelei is vannak, nem csupán a Steaua-szurkolók akciója - mondta Markó, megemlítve, hogy Kolozsváron a helyi tanács megváltoztatta a Dsida Jenőről elkeresztelt utca nevét.
    Egy másik példát felhozva emlékeztetett: a Kolozs megyei prefektus (kormánymegbízott) és a bíróság nem engedélyezi, hogy a kilenc százalék magyar lakossággal rendelkező Aranyosgyéresen (Campia Turzii) kétnyelvű, román és magyar helységnévtáblákat helyezzenek el. A helyi önkormányzat korábban határozatot fogadott el a kétnyelvű feliratokról, a prefektus azonban a lépést megtámadta a közigazgatási bíróságon, ez utóbbi pedig első fokon a prefektusnak adott igazat.
    Markó emlékeztetett a közigazgatási törvényre, amely  szerint a több mint 20 százalék magyar lakossággal rendelkező településeken kötelező a kétnyelvű feliratok kihelyezése. A jogszabály ugyanakkor nem tiltja, hogy az ennél kisebb arányú magyar lakossággal rendelkező településeken kétnyelvű táblákat helyezzenek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?