Félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban

félidős választások
Washington |

A négyéves amerikai elnöki ciklus félidejében sorra kerülő, Donald Trump eddigi hivatali tevékenységét értékelő és a második két évet befolyásoló kongresszusi választásokat tartanak  ma  az Egyesült Államokban. Teljesen megújítják a 435 tagú szövetségi képviselőházat és újraválasztják a szenátus tagjainak kevesebb, mint a felét, a 100 szenátor közül 35-öt. Ezen kívül 36 államban kormányzóválasztást is tartanak. 

Az amerikai törvényhozás (kongresszus) kétkamarás: parlamentből és szenátusból áll. A képviselők és a szenátorok együttesen dolgozzák ki és fogadják el a törvényeket, a szenátusnak azonban hatalma van arra is, hogy meghallgatás után elfogadja az elnök által jelölt kormányzati tisztségviselőket és bírákat. 

Jelenleg a kongresszus mindkét háza republikánus többségű, vagyis mindkét ház a republikánus elnököt, Donald Trumpot támogatja. A demokraták abban bíznak - és a felmérések és az előrejelzések is ezt támasztják alá -, hogy többséget szereznek a képviselőházban, és ezzel megakadályozhatják, vagy legalább késleltethetik az elnök egyes terveinek megvalósítását. A többség megszerzéséhez a Demokrata Párt képviselő-jelöltjeinek 23 bársonyszéket kell elhódítaniuk a republikánusoktól. 

Mindazonáltal az amerikai történelemben nem újdonság, sőt, bevált gyakorlat, hogy más párt uralja a törvényhozás egyik vagy mindkét házát, mint amelyik a végrehajtó hatalom (a Fehér Ház) irányítóját adja. Ezt a politikai gyakorlatot megosztott kormányzásnak nevezik. 

A félidős választásokon nem csupán a kétkamarás washingtoni törvényhozást, hanem a tagállamok törvényhozását is megújítják. Igaz, Minnesotában Kansasben, Új-Mexikóban, Dél-Karolinában és Amerikai Szamoán csak a törvényhozás alsóházát, a képviselőházat választják újra, Louisianában Mississippiben, Virginiában és New Jerseyben pedig nem tartanak helyi parlamenti választásokat. 

A választási helyiségek az Egyesült Államok három időzónájában mindenütt helyi idő szerint reggel hét órától este nyolc óráig várják a voksolókat. Egyes településeken már reggel háromnegyed hatkor megnyithatják a helyiségeket, de a voksolás csak hétkor kezdődhet meg. A választási törvény szerint a szavazóhelyiségeknek legalább 13 órán keresztül nyitva kell tartaniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?