Külföld

Felgyújtotta magát egy orosz férfi, mert nem akart Ukrajnában harcolni (VIDEÓ)

Egy férfi felgyújtotta magát az oroszországi Rjazany városában, miközben azt kiabálta, hogy nem akar Ukrajnában harcolni.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. szeptember 26. 14:45

Kijev: orosz katonai tábort létesítettek a Krím északi határánál
- TASR/AP-felvétel

Szemtanúk szerint a férfi sikoltozva rohangált a buszpályaudvaron, miközben ruhája lángokban állt.

Azóta egy videó is előkerült róla, melyen az látszik, ahogyan a mentősök elviszik a helyszínről.

(svoboda)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Michal Šipoš

Šipoš bízik abban, hogy szombaton egyezség születik a kormány és az orvosok között

VIDEÓ: Nemzetközi kábítószer-ellenes akcióban vett részt a NAKA – 44 személyt vettek őrizetbe

VIDEÓ: Nemzetközi kábítószer-ellenes akcióban vett részt a NAKA – 44 személyt vettek őrizetbe

formabonto2

FormaBontó 1. epizód – Bemutatkozás, a 2022-es Formula-1 szezon értékelése (PODCAST)

Irene Cara

Elhunyt Irene Cara, a Flashdance Oscar-díjas énekes-dalszerzője

II. Erzsébet királynő

Fájdalmas betegség következtében veszthette életét II. Erzsébet

Érsekújvár

Pályaválasztási nap Érsekújvárban és Udvardon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.