Felfüggesztették a BKV-sztrájkot

Budapest |

<p>Felfüggesztették az április második és harmadik hetére tervezett sztrájkot a BKV-nál a szakszervezetek az új bérajánlat miatt - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnöke pénteken az MTI-vel.</p>

Korábban Tarlós István főpolgármester azt mondta, a béremelésre vonatkozóan elutasíthatatlan ajánlatott kaptak BKV-s érdekképviseletek, a fedezet pedig rendelkezésre áll.

Gulyás Attila erre reagálva az MTI-nek azt mondta, 10+5 százalékos béremelési javaslatot kaptak szóban, írásban jövő szerdáig tudja a munkáltató megfogalmazni azt. Mivel az előzetes elvárásoknak megfelel a 10+5 százalékos emelés a VTDSZSZ és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) eleget tett a BKV kérésének és a tárgyalások idejére felfüggesztették a sztrájkot.

Az érdekképviseleti vezető kifejtette: a munkavállalók is elfogadhatják ezt az ajánlatot, mert az éves összevetésben megegyezik azzal, mint amit a szakszervezetek követeltek. Emlékeztetett, hogy hároméves megállapodásban összesen 30+5 százalék emelést kértek.

A feladat most az, hogy a tárgyalásokon megvizsgálják, valóban 15 százalék-e a bérnövekmény, illetve arról kell egyeztetéseket folytatni, hogy a differenciáltan adható 5 százalékot hogyan osztják el. Gulyás Attila jelezte: az igazságtalanul alacsony bérűeknek kell kapnia a legnagyobb emelést.

A BKSZSZ és a VTDSZSZ múlt pénteken jelentette be, hogy április 18-ától háromnapos, 24-étól pedig ötnapos sztrájkot tart, mert a kollektív munkaügyi vitában nem tudtak megállapodni a bérek hosszú távú rendezéséről. A BKV akkor úgy foglalt állást, hogy szeretnék megoldani a bérfeszültségeket, de a dolgozók türelmét kérte a társaság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?