Végső búcsút vettek Heller Ágnes filozófustól

Heller Ágnes
Budapest |

Végső búcsút vettek Heller Ágnestől családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői hétfőn a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben. A Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én hunyt el 90 éves korában.

"Életét és gondolkodását a szabadság és a szerencse határozta meg, bár szerencsés alkatán kívül kevés szerencse érte, háromszor kellett újrakezdenie életét. Eszménye a jó, tisztességes, igazságos ember volt" - mondta búcsúzó beszédében Radnóti Sándor esztéta, filozófus.

Gábor György filozófus arról szólt, hogy Heller Ágnes 90 évét lankadatlan figyelemmel élte, szűnni nem akaró érdeklődéssel fókuszált a világra, múltra és jelenre, élőkre és holtakra.

Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija kiemelte: Heller Ágnes életét végigkísérte magyarsága és zsidósága, kettős identitása. Hozzátette: mindig kiállt azokért, akik partvonalon kívülre kerültek, akiket üldöztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?