Külföld

Újabb holttesteket találtak a dániai balesetben megrongálódott személyvonatban

Koppenhága/Bremen | Két újabb holttestet találtak csütörtökön a dániai vasúti balesetben megrongálódott személyvonatban, a halottak száma így nyolcra emelkedett - közölte a rendőrség.
MTI

2019. január 3. 12:16

- TASR/AP-felvétel

Arne Gram, Fyn sziget rendőrfőnöke emlékeztetett arra, hogy az első vizsgálatot követően még hat halottról és 16 sérültről adtak hírt. Viszont a vonat egyik kocsija annyira megrongálódott, hogy az első szemle során, amikor még a hídon, a nyílt pályán tartózkodott, nem lehetett teljesen átkutatni. A baleset a két legnagyobb dán szigetet, a Sjaellandot és a Fynt összekötő hídon történt.

A csütörtöki tájékoztatás szerint öt nő és három férfi halt meg. Egyesek holtteste annyira szétroncsolódott, hogy azonosításuk csak a DNS-minták, valamint fogászati adatok alapján volt lehetséges. A vonaton 131 utas és háromfős vasúti személyzet utazott. Hat utas van a halottak között, közülük a rendőrség eddig négyet tudott azonosítani. A szerencsétlenül jártak többsége a szerelvény első kocsijában ült.

 

2019. január 2. 10:24

GALÉRIA: Súlyos vonatbaleset történt Dániában, többen meghaltak

Médiajelentések szerint egy teher- és egy személyszállító vonat haladt ellentétes irányban a hídon, és eközben egy tárgy, feltehetően egy teherautó pótkocsija a személyszállító vonatnak csapódott, aminek hatására a vezető erősen fékezett. Egyelőre nem tudni, hogy a tehervonaton szállított pótkocsi miért szabadult el. A baleset idején hatalmas szélvihar tombolt a térségben.

A viharos erejű szél másutt is kárt okozott a térségben. Több mint 270 konténer sodródott le egy teherszállító hajóról az Északi-tengeren, köztük egy veszélyes anyagokat tartalmazó tartály is. A MSC Zoe nevű konténerhajó, amely egyike a világ legnagyobb ilyen vízi szállító járműveinek, a belgiumi Antwerpenből tartott a németországi Bremerhavenbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Közel 200 Fidesz-ellenes tiltakozás lesz

Február végén találkozik Donald Trump Kim Dzsong Unnal

Holttestet találtak egy parkoló autóban Füleken

Arsenal–Chelsea futballrangadó a képernyőn

Többen meghaltak és megégtek egy mexikói üzemanyag-vezeték robbanásában

Szociális vállalatok segíthetnek az alacsony műveltségű állástalanoknak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?