Elaltattak egy teljesen egészséges kutyát, hogy a gazdája mellé temethessék

f

A gazdi végrendelében szerepelt, hogy a kutyát mindenképpen temessék mellé. A gond csak az, hogy a kutya telejsen egészséges volt, amikor a gazdája elhunyt.

Elaltattak egy egészséges kutyát, hogy teljesítsék a gazdája végrendeletét. Az Emma nevű kutyus gazdája kikötötte, hogy miután eltávozik az élők soraiból, öljék meg a kutyáját és temessék mellé. Így is tettek.

Az ebet március 8-án vitték be a Chesterfield városában található megyei állatmenhelyre gazdája halála után, ahol hiába próbálták megmenteni az életét.

A menhely vezetője elmondta a CNN-nek, hogy hiába próbálták megmenteni a kutyát és hiába biztosították a hölgy hozzátartozóit arról, hogy gond nélkül tudnának új otthont biztosítani a shih-tzúnak, hajthatatanok voltak.

Az Egyesült Államokban államonként változó, hogy engedélyezik-e házi kedvencek emberek mellé temetését – közölte a CNN. Van, ahol ezt teljesen tiltják, van, ahol állattemetőkben engedélyezik emberek eltemetését is.

Virginia államban 2014-ben hoztak egy törvényt, ami lehetővé tette emberek és állatok egymás mellé temetését – írta a CNN. A jogszabály értelmében a temetőknek lehetőségük van egy jól elkülönített rész kialakítására, ahol állatokat és embereket is el lehet temetni, de csak egymás mellé, és nem ugyanabba a sírba.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?