Külföld

Balesetet szenvedett az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe, heten eltűntek

Washington | Balesetet szenvedett csütörtökön az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe Japán partjainál, heten eltűntek - jelentette be a tengerészgyalogság. A japán védelmi minisztérium később közölte, hogy egy katonát kimentettek a tengerből.
MTI

2018. december 6. 08:46

A felvétel illusztráció - Kép: Wikipedia

A szűkszavú közlemény sem a szerencsétlenség körülményeiről, sem egyéb részleteiről nem tesz említést, az amerikai sajtóban megjelent - és nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozó - információk szerint egy F/A 18-as vadászrepülőgép és egy KC 130-as utántöltő repülő járt szerencsétlenül. A két gép fedélzetén együttesen héttagú személyzet tartózkodott.

A két gép a szokásos gyakorlatozásra szállt fel a Japánban lévő Ivakuni légibázisról, helyi (japán) idő szerint a szerda délutáni órákban, és éjfél után vesztették el velük a kapcsolatot. Ivakuni annak a három japán légitámaszpontnak az egyike, ahol az Egyesült Államok tengerészgyalogsága a vadászgépeit állomásoztatja.

Egyelőre bizonytalanság övezi a szerencsétlenség körülményeit, az első információk szerint azonban az illetékesek nem gyanakszanak merényletre. A nyomozást megindították.

Amerikai közlés szerint a japánok azonnal megkezdték a keresést és a mentési munkálatokat.

A japán védelmi minisztérium helyi idő szerint késő este bejelentette: fáradhatatlanul folynak a kutatási és mentési munkálatok, és egy katonát sikerült kimenteni. A tengerészgyalogos állapota stabil.

A japán hatóságok azt ígérték: amint többet tudnak a baleset okáról és körülményeiről, azonnal tájékoztatást adnak, de egyelőre a mentésre összpontosítják erőiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A munkaerőhiány a béreken is meglátszik

Újra emelkedik a kőolaj ára

Zöld utat kaptak az unión kívülről érkező munkavállalók

Több helyen havazásra figyelmeztet az SHMÚ

Frissítve

MAFFIAGYILKOSSÁGOK: Életfogytiglant kapott Roháč

Kulka János kilépett a csendből

Legfrissebb galériák
Olvasta már?