Fehér por miatt ürítették ki a skót parlament épületét

Edinburgh |

<p>Kiürítették kedden Edinburghban a skót parlament egyik épületét, miután fehér port tartalmazó, gyanús csomagot küldtek a Konzervatív Párt egyik képviselőjének - közölte a rendőrség. Röviddel később a parlament szóvivője közölte, hogy feloldották az intézkedéseket, a konzervatív képviselők visszatérhettek az irodáikba.</p>

Fehér porral történt incidens, több gyanús csomagot küldtek egy tory képviselőnek" - erősítette meg egy parlamenti forrás a Reuters hírügynökségnek.

A rendőrség közleménye szerint az épületet elővigyázatosságból ürítették ki, és vizsgálatot indítottak.

Egy meg nem nevezett forrás szerint három hasonló boríték ügyében folyt a vizsgálat, amelyek egyikéről feltételezték, hogy fehér port tartalmaz. A leveleket három konzervatív képviselőnek, Jamie Halcro Johnstonnak, Liz Smithnek és Edward Mountainnek címezték. 

Az egyik levélre akkor figyeltek fel, amikor egy biztonsági ember az épület földszintjén kinyitotta, a másik két borítékon is hasonló kézírás volt.

A parlament hivatali főnöke elmondta, hogy a Konzervatív Párt irodáinak épületét ürítették ki, míg a parlament többi épületében akadálytalanul folyt a munka. Lezárták a gépkocsi-beléptető rendszert is, hogy szükség esetén a mentők akadálytalanul bejuthassanak az épületbe.

A Holyroodként ismert parlamenti épület Edinburgh belvárosában, a Royal Mile-on található, amely a történelmi Holyrood Palotához, II. Erzsébet királynő edinburghi rezidenciájához vezet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?