Fegyveres támadót lőttek le a Capitoliumnál

Washington |

<p>Fegyvert rántott egy férfi hétfőn Washingtonban az amerikai törvényhozás látogatóközpontjánál. Az őrség rálőtt a támadóra, megsebesítette és azonnal elfogta - közölte a rendőrség.</p>

A támadón kívül megsebesült egy nő, és az első információk szerint egy őr is, de ez utóbbit később nem erősítették meg, azt viszont igen, hogy nem terrorista akció történt. 

A Capitolium rendőrségének vezetője, Matthew Verderosa rövid sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a támadót ismerték a látogatóközpont biztonsági emberei, már többször járt ott, mi több, korábban is voltak vele bajok. A biztonsági szolgálat vezetője ugyanakkor nem nyilatkozott az elkövető személyéről, sem tettének vélhető motívumairól. Mindösszesen annyit közölt: a férfit a washingtoni kórházba szállították, és megoperálták. Ugyancsak kórházban ápolják azt a fiatal nőt, aki a látogatók között várakozott, és miután a biztonsági őr rálőtt a fegyvert rántó támadóra, egy visszacsapódó szilánk megsebesítette. 

Matthew Verderosa hangsúlyozta, hogy nem történt több, mint köztörvényes bűncselekmény, a turistákat arra bíztatta, hogy látogassák ismét a Capitolium épületét, teljes a biztonság.     Az incidens helyi idő szerint kora délután történt. Alice Kim, a washingtoni városi rendőrség szóvivője már akkor hangsúlyozta, hogy nem terrortámadás történt.

A Capitolium, valamint a Fehér Ház környékét lezárták, a brüsszeli terrormerényletek óta egyébként is alaposan megszigorított biztonsági intézkedéseket tovább szigorították, vagyis több rendőrt vezényeltek ki a mostani a lövöldözés helyszínére is. Rövid időre lezárták a szövetségi Legfelsőbb Bíróság Capitolium mellett lévő épületének kapuit. Délután öt órára már a Capitolium és a Fehér Ház zárlatát is feloldották.  

A látogatókat és a környéken sétálókat a lövöldözés után azonnal fedezékbe menekítették, a törvényhozás épületében - a húsvéti ünnep miatt - nem tartózkodtak képviselők és szenátorok.

Bár a Capitolium környékén feltorlódtak az autók és nagy forgalmi dugók nehezítik a forgalmat, az amerikai fővárosban nyugodt a helyzet. A Capitolium rendőrsége viszont folytatja a nyomozást az incidens hátterének teljes felderítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?